keresés

2014. május 22., csütörtök

Nyári könyvtári olvasóklubok – ki és miért csatlakozik?

A cikk egy kutatás eredményét mutatja be, melyet az ohioi Columbus Metropolitan Library (CML) Summer Reading Club-jában készítettek. A készítők fő célja az volt, hogy kiderítsék a gyerekek és fiatalkorúak közül ki és miért választja nyári elfoglaltságának a könyvtári olvasóklubot.
A CML egy 21 fiókkönyvtárral rendelkező hálózat, melyből 5 könyvtárban folyt az adatgyűjtés. Természetesen a főkönyvtár részt vett a kutatásban, a másik négy könyvtárat pedig úgy választották ki, hogy minél jobban reprezentálja az egész hálózat felhasználóit. Tudni kell, hogy Columbus városa fajilag és etnikailag rendkívül kevert, így a könyvtárak kiválasztásakor erre a sokszínűségre is tekintettel kellett lenni. A CML Summer Reading Club 1937 óta működik, és eddig nagyjából 59000 gyermek és fiatalkorú vett részt benne. Az olvasóklubba regisztrálni kell. Ekkor a résztvevő megkapja a játéklapját, amin 12 kör található, melyek egy-egy olvasással eltöltött órának felelnek meg. Időközönként (4, 8, 12 óra olvasás) feladatlapot kell kitölteni az elolvasott műről, és ezután átvehető a díj a helyi könyvtárban.

Adatgyűjtés

A kutatás 2011-ben készült, 246 gyermek (őket szüleik képviselték) és 480 fiatalkorú részvételéve. A felmérés készítői az 5 könyvtárban kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel, azért, hogy jobban megismerjék otthoni körülményeiket, demográfiai jellemzőiket és a motivációjukat. A kérdőíveket a 0-7 éves korosztályban a szülők, a 8-17 évesek pedig saját maguk töltötték ki.

Kik jönnek az olvasóklubba?

Demográfiai jellemzők

A gyermekek 31%-a 7 év alatti, 26 %-uk 7 évesnél idősebb volt. A fiatalkorúak 67 %-a, mely a többséget jelenti 8 és 13 éves volt. A nemi eloszlás a gyermekeknél nagyjából egyenlő volt, míg a fiatalkorúaknál a lányok voltak többségben 63/37 % arányban. A faji és etnikai szempontból a mindkét minta sokszínűséget mutatott, és tükrözi Columbus városának ilyesfajta összetételét. A két minta tagjainak nagy része otthon angolul beszél, második és harmadik helyen a spanyol és a szomáli nyelv áll. A résztvevő gyerekek és fiatalkorúak szüleinek többsége elvégezte a középiskolát, és legalább az egynegyedük rendelkezi főiskolai diplomával.

Milyen olvasónak tartják magukat?

A cikk táblázatban mutatja meg, hogyan vélekednek a gyerekek és fiatalkorúak saját maguk olvasási képességeiről. Mindkét csoport tagjai saját olvasási képességeiket átlagosnak értékelték, és a pontos számok megtekintése után kiderül, hogy az olvasó klubok résztvevőinek csak nagyon kis százaléka tartja saját olvasási szokásait szegényesnek.

Otthoni körülmények

A cikk második táblázata az otthoni körülményekhez kapcsolódó kérdések eredményét mutatja. A válaszadó szülei általában nagy elvárásokat állítanak fel velük szemben. Habár a gyerekek és fiatalkorúak általában békés és rendezett otthoni környezetről számoltak be, a kérdőívek elemzése után kiderült, hogy ebben a témakörben a csoportok nagyobb változatosságot mutatnak. Az otthoni körülményekhez tartozik az is, hogy milyenek a család olvasási szokásai. A gyerekek többségének családjában mindenki napi vagy heti rendszerességgel olvas könyvet. A könyvvásárlás már nem ennyire megszokott, ez egy havi-heti skálán mozog, azonban a fiatal gyerekek nagy része (54 %) legalább 3-6 saját könyvvel rendelkezik. Itt is megfigyelhető az a sokszínűség a csoportok többi részében, mint az otthni környezetnél, vagyis attól, hogy a gyereknek nincs sok könyve otthon, ettől függetlenül többet olvas, mint aki 6 saját könyvvel rendelkezik.

Miért jönnek az olvasóklubba?

A résztvevők 71 %-a azért vett részt az olvasóklubban, hogy saját olvasási képességét javítsa. Külső motiváló erőként jelölték meg magát az SRC díjat, illetve a szülők és az iskola bátorítását, hogy vegyenek részt. Csak néhány gyermek jelölte meg azt a motiváló erőt, hogy az iskola kötelezte a részvételre.

Összefoglalás

A cikk írói tudják, hogy eredményeik nem egyedülállóak: ahhoz, hogy valaki részt akarjon venni egy nyári olvasóklubban érdeklődnie kell ez iránt, illetve szeretnie kell olvasni, vagy motiváltnak kell lennie abban, hogy fejlessze olvasási képességét.

Jelen kutatás megvannak a saját határai. Nem világos, hogy az eredményeket lehet-e általánosítani, azonban a jövőben ez egy érdekes tanulmány témája lehet, mely jelenleg hiányzik a szakirodalomból. A kutatás azokat vizsgálta, akik részt vettek a programban, nem pedig azokat, akik nem. Mivel a könyvtárak általános célja, hogy növeljék felhasználói körüket, ezért nagyon fontos lenne megismerni azokat a gyerekeket, fiatalkorúakat és felnőtteket, akik nem használják a könyvtárat, és így olyan programokkal be lehetne vonzani őket, amik őket is érdeklik. Végül pedig, csak azt vizsgálták, hogy kik és miért vettek részt a programban, azonban azt nem, hogy be is fejezték-e, illetve, hogy a kívánt hatást (olvasási készségek javulása) elérte-e a program. Végeredményben elmondható, hogy a kutatást érdemes lenne a jövőben országos szinten is elvégezni.

Forrás: Justice, Laura M.; Piasta, Shayne B.; Capps, Janet L.; Levitt, Stephanie R.; Columbus Metropolitan: Library-Based Summer Reading Clubs: Who Participates and Why? In: Library The Library Quarterly: 2013. 83.vol. 1.no. 321-340

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése