keresés

2016. április 27., szerda

Hogyan működnek az elnöki könyvtárak?

Jelenleg 13 elnöki könyvtár működik az Egyesült Államokban, amelyek a Nemzeti Levéltár (National Archives and Records Administration - NARA) működtet. A könyvtárak mindenki számára nyilvánosak, látogathatóak. Megtekinthetünk felülvizsgálati dokumentumokat a normandiai partra szállástól az iraki eseményekig. Frankiln Roosevelt ideje alatt alakult ki az első elnöki könyvtár, amelynek létrejöttét a bélyegek iránt tanúsított gyűjtőszenvedély ihlethetett. A neves elnököt zavarta a tény, hogy a korábbi elnöki feljegyzéseket, iratokat nem veheti kézbe, mivel sok megsemmisült (Washington iratait például patkányok rágták meg). Roosevelt okulva elődei hibáiból magán alapítványok pénzeiből fedezte a könyvtár megalkotását, sőt 1939-ben a Kongresszus beleegyezett, hogy a Nemzeti Levéltár részévé váljon.


Nem kötelező az elnöknek könyvtárat alapítania, még törvény sem írja elő, inkább hagyománnyá vált Roosevelt óta. Az adományok és az adófizetők dollárjai segítik a könyvtárak működését, korábban pedig az elnök maga pénzelte az előkészületeket (George W. Bush például 500 millió dollárt szánt könyvtárára), majd a megnyitó után a NARA vette át az irányítást és a működtetést. Benjamin Hufbauer, a Louisvillei Egyetem professzora szerint az elnöki könyvtárak egyre nagyobbak lesznek, de mivel magán forrásokból alapítják, ezért az elnökök saját képükre formált templomainak tekinthetőek, amik rámutatnak sikereikre, de elfedik a botrányaikat. Hufbauer rámutat arra, hogy az elnöki könyvtárak fontossága az elnök nézőpontjának rávilágításában rejlik. Megtudhatjuk, hogyan tekint bizonyos dolgokra, eseményekre.

A cikkben több érdekességet is olvashatunk az elnöki könyvtárakról. Először is ezek a gyűjtemények nem az elnök könyveiből állnak és nem is egy róla elnevezett intézményről van szó, hanem elsősorban az elnöki feljegyzésekből, iratokból. 6 könyvtárban található egy másolat az Ovális Irodáról (például Reagan, Clinton). Texas területén csak 3 elnöki könyvtárat találhatunk, így itt van a legtöbb egy államon belül. Akárcsak a középkori kolostorok esetében, itt is találhatunk rá példát, hogy az alapítót az épület alá temetik. Olyan híres elnökök temetkeztek a könyvtáruk földjébe, mint Truman, Nixon, Roosevelt, Reagan, Ford, Eisenhower és maga Franklin Roosevelt is.

A cikk írója Kathlenn McCleary, több könyv szerzője, az Amerikai Egyetem adjunktusa.
http://parade.com/461257/kmccleary/how-presidential-libraries-work/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése