keresés

2014. május 19., hétfő

Hozzáférés a szerzői jogokkal védett művekhez Norvégiában

2009. május 27-én a Norvég Nemzeti Könyvtár útjára indította új digitális szolgáltatását, ami a Bokhylla (magyar nyelven: Könyvespolc) nevet viseli. Ennek köszönhetően a Nemzeti Könyvtár hozzáférést biztosít a szerzői jog által védett dokumentumokhoz. Az induláskor azt tervezték, hogy az elkövetkező három évben az induláskor már az oldalon lévő állományt 50000 kötetre bővítik ki.  Az induló állomány 14000 darabja 1990-es évekbeli kötet, további 3500 könyv pedig még ennél is régebbről származik.

A projekt célja a norvég irodalom bemutatása, de sok információt elérhetővé tettek angolul is, hogy Európa és a világ számára is elérhetővé váljanak egy kevésbé ismert ország kulturális emlékei.

A gyűjteményben szerzők, címek, szavak, teljes szövegek vagy idézetek alapján lehet keresni. A letölteni kívánt elemekre kattintva megkapjuk a metaadatokat, magát az elérési URL-t, illetve, ha az En Folkefiende lehetőséget választjuk, akkor az előzetesen keresett konkrét idézet is megjelenik a szövegben.

A projekt hátterét a Kopinor és a Norvég Nemzeti Könyvtár közötti szerződés képezi. A Kopinor a norvég könyvtár mellett további 30 országban képviseli az eredeti műveik szerzőinek érdekeit.

Az Országos Könyvtáros Szövetség engedélyt kapott a hatóságoktól, hogy tárgyalásokat folytasson a  Kopinorral. A kulturális miniszter, aki a szolgáltatásért felelt, azt nyilatkozta, hogy  a fő cél, hogy tiszteletben tartsák a szerzői jogokat.A Norvég Nemzeti Könyvtár lehetővé teszi  a szerzői jog által védett anyagok hozzáférhetővé tételét és, ha szükséges reprodukciókat is készít az anyagokról, amelyeket egy erre a célra szolgáló tárolóban őriznek. A szerződés a norvég és külföldi publikációkra is kiterjed, amelyeket a Kopinor és a versenyjogi szabályok is védenek.


Az anyag szabadon elérhető a norvég IP-címekről. A felhasználók kereshetnek a szövegekben 
valamint a címek, az egyes könyvoldalak valamint tartalomjegyzék alapján. A letöltéseket szabályozni kell, amíg le nem jár a kötelező 70 év védelmi idő.

A High North projekt az első a norvég digitalizálási projektek sorában. Ez egy megállapodás alapján jöhetett létre, amelyet 6000 norvég jogtulajdonossal kötöttek meg. A szerződés szerint a jogtulajdonosok 1400 teljes szövegű mű elérését tették lehetővé az Interneten, a nemzeti könyvtár projekttel kapcsolatos honlapján keresztül.

A 2008-ban végzett felmérések kimutatták, hogy a felület használata nagyjából úgy növekedett, mint a jól ismert, Anderson által létrehozott Long Tail-effektus. Az adatok a Kulturális minisztertől származtak, aki kiemelten szorgalmazta egy online kulturális közösség létrehozását, emellett támogatta a tárgyalások megkezdését a művek jogtulajdonosaival valamint fontosnak tartotta annak meghatározását is, hogy mennyit kell fizetni a szerzői jog szerinti tulajdonosoknak, a tartalom digitális formában való feldolgozásáért. Ennek alapján a nemzeti könyvtár újabb tárgyalásokat kezdhetett további 50000 dokumentum digitalizálásáról, a norvég kulturális élet különböző időszakaiból. A cikk következő részeiben arról esik szó, milyen további törvények védik a digitalizálás jogát, illetve 2009-ig milyen infrastrukturális szükségleteket elégített ki a Norvég Nemzeti Könyvtár, illetve, hogyan finanszírozza a könyvtárban tapasztalható óriási mértékű munkálatokat. A szisztematikus digitalizálás a digitalizálás folyamatának alapja. Ezen kívül on-demand digitalizálást is végeznek. Emellett megállapodtak több más könyvtárral, múzeumokkal és kutatóintézetekkel is, hogy az ő anyagaikat is digitalizálják. Figyelmet fordítanak a különleges kulturális évfordulókra is, így pl. Ibsen születésnapján az író művei kerültek az oldalra.A digitalizálás szempontjából fontossági sorrendet állítottak fel, így elsőként a leginkább védendő anyagokat digitalizálták, másodlagos szempont pedig az olvasók által legtöbbet keresett anyagok digitális elérhetővé tétele.

A digitalizálás Norvégiában nem csupán a könyvekre és folyóiratokra terjed ki. Gyakorlatilag mindent digitális formátumra alakítanak, a televíziós műsorokon keresztül a képeken át az audiovízuális dokumentumokig. Épp ezért kötöttek szerződést szinte az összes folyóirattal és magával a Norvég Rádió és Televízió Társasággal is.

Az anyagok tárolására is kiemelt figyelmet fordítanak Pontos számokat nem említ a cikk, de a digitális anyagokat a már korábban is emlegetett tároló raktárakban őrzik egy központi szerveren, amelyek segítségével, pótolhazják a meghibásodott vagy esetlegesen rosszul digitalizált anyagokat is.
A cikk zárásként összegzi az eddigi tapasztalatokat és áttekinti azokat a teendőket, amelyek által a digitális könyvtár a jövőben esetlegesen bővítheti népes olvasótáborát.

A recenzió forráscikke: Vigdis Moe Skarstein: The Bookshelf: digitisation and access to copyright items in Norway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése