keresés

2014. május 13., kedd

Tinik bonyolult szociális élete a neten

danah boyd (aki szándékosan kisbetűsítette a nevét, és tiszteletben tartjuk választását) afféle kézikönyvet írt a mai kamaszokhoz, az online világ bentlakóihoz azoknak, akiket még nem szippantott be teljesen a digitális élet. A könyv közérthető akar lenni mindenkinek, azzal a céllal, hogy mindenkivel és bárkivel megértesse: attól, hogy valami online és számítógépes, nem lesz rossz és káros. A hangsúly természetesen a közösségi médiára esett, illetve annak a fiatalok életére gyakorolt hatására, de számos kérdéses, időszerű területet is érint. Minden szavában aktuális és valós tapasztalatokra épít.


A kötet tisztázza a szociális média fogalmait, a hálózati publicitás jellegét és szerepét a fiatalok életében. Összehasonlítja a fizikai és a virtuális közösségi tereket, kiemelve a virtualitás előnyeit, mint például láthatóság, megoszthatóság vagy kereshetőség. Számba veszi az új technológiákkal kapcsolatos félelmeket, és tőle telhetően eloszlatja azokat, de mégsem becsüli le a kibertér veszélyeit, a nem megfelelő használattal járó kockázatokat. Rámutat, hogy a sci-fikben felvázolt világokhoz képest mennyire elmaradott a technológiánk, és mennyi fejlődési potenciál van benne még mindig. Leszögezi azt is: a gyerekek bizonyos szempontból mindig gyerekek maradnak, függetlenül a környezetüktől, a különbségeket viszont nem csak a technológia okozza. A szociális média, a Facebook egyszerre eszköz a kezükben és egy otthonos közeg, amit a magukénak érezhetnek.

A könyv minden fejezete egy-egy pszichológiai vagy szociológiai aspektusát járja körül a modern technológiának és a szociális médiának. Először is tisztázza az online identitás fogalmát, szerepét a fiatalok én-építésében, és körüljárja az online viselkedés témakörét. A kontextusból kiemelve a tinik netes viselkedése gyakran tűnik furcsának, de abban a közegben nem az. A fiataloknak lehetőségük nyílik rá, hogy az online világban megalkossák saját maguk jobbik énjét, "felturbózott avatárját", ami szinte minden (kortárs) elvárásnak megfelel, és mutathatnak a külvilágnak. Az önmegjelenítés, az "impression management" értelemszerűen nagyon fontos a fiatalok számára. Ezután a privát/publikus ellentéteket járja körbe, többek között azt is vizsgálva, miért olyan eltérő egy tini és egy felnőtt viszonya a magánélethez, az önkifejezéshez. Sokkal érdekesebb az, hogy ez mennyi mindent befolyásol az életünkben: a konfliktuskezeléstől a generációs különbségek megéléséig. Szintén nagy szerepe van a könyvben az oktatásra gyakorolt hatások tárgyalásának: a függőségnek (és annak feldolgozásának) következményeitől a(z oktatás felé is mutatott) megnövekedett szabadságvágyon át a meghosszabbodó gyermekkorig.

danah boyle nem hallgatja el a veszélyeket sem: a szexuális ragadozókról éppúgy megemlékezik a könyvben, mint a "bullying", vagyis netes zaklatás fogalmáról. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy mennyire aránytalan tud lenni ez a félelem más általános veszélyfaktorokhoz (pl. autóbaleset) képest, és ez az eltúlzott rettegés mennyire erősen befolyásolja a szülők, tanárok viszonyát a közösségi médiához: előszeretettel tiltják ahelyett, hogy felelős használatára nevelnének.

Körüljárja az egyenlőség-egyenlőtlenség témakörét is, és arra jut, hogy bár lehet ilyen irányban is használni a közösségi médiát, önmagában nem tud ilyen szociális problémákat megoldani. Sőt, a rasszizmus, a szélsőséges gondolkodás egyik melegágya az online világ, a digitális szakadékok növekedése pedig ugyanolyan szegregációt okozhat, mint amilyet régen tapasztalhattak a kirekesztettek. Ebben a kérdéskörben is döntően meghatározó, hogy milyen hálózathoz tud csatlakozni egy fiatal az online világban.

A műveltség fogalmai szintén átalakulnak a digitális világban. Azt sem árt hangsúlyozni, hogy bár szívesen nevezzük "digitális bennszülötteknek" ezt a fiatal generációt, nekik is erőfeszítéseket kell tenniük és dolgozniuk azért, hogy "képben maradjanak" az újdonságokkal, hogy ne szakadjanak le. Ráadásul egy online világban sokkal könnyebben kiderül bármilyen hiányosság. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy gondolkodásmódjukat, tanuláshoz és információhoz való hozzáállásukat, tudásbázisukat alapvetően határozza meg a virtuális világ és az interneten szerzett élmények, hiszen tudásukat már nem az iskolában tanultak, hanem a Wikipédia és a Google határozzák meg, melyekkel ráadásul azonnal és korlátlanul férnek hozzá bármilyen ismerethez. Ezért aztán a fiataloknak újfajta műveltségre, tudásuk újfajta mérésére van szükség: ez az információs műveltség új, folyamatosan adaptálódó fogalma.

A kötetet mellékletek, jegyzetek, index és gazdag (22 oldalnyi) bibliográfia teszi teljessé. Ráadásul e-könyv formátumban ingyen letölthető innen.

/danah boyd: It's Complicated: The Social Lives of Networked Teens. ISBN-13: 978-0300166316, SBN-10: 0300166311/
(ref. Meleg Tímea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése