keresés

2015. február 17., kedd

A vikingekről 2.



A viking téma már jóval az internet előtt foglalkoztatta az embereket - főleg a Skandináv országokban -, mert izgalmasnak találták mivoltukat. A 19. században is megjelentek róluk kölönböző könyvek, kiállítások sőt még színházi előadásokban és az operákban is helyet kaptak (bár itt inkább "barbárságuk" jellemezte őket). Ez a téma a mai napig közkedvelt mind könyvek mind filmek terén, és ezek akár gyerekeknek is szólhatnak.

Véleményem szerint az egyik legjobb szakkönyv Else Roesdahl: A vikingek című könyve, mely áttekinthetően összefoglalja mindazt, amit tudni lehet erről a népről, továbbá tartalmaz jónéhány kutatási eredményt is és elgondolkodtató kérdeseket is felvet az olvasó számra, mindezeket képekkel illusztrálva.

Számos kalandos, történelmi regény is megjelent az utóbbi pár évtizedben, amelyekből már valamennyit magam is olvastam. Ilyen például Tim Severin: A viking című trilógiája (Odin gyermeke, Vérszerződés, A király embere), melyben korhűen leírja hogyan is élhették mindennapjaikat, mindezt egy kalandokkal teli izgalmas történet kapcsán. Másik ilyen mű, mely egyben talán a személyes kedvencem is, Robert Low: Felesküdöttek Saga-ja, melynek eddig magyarul 4 kötete jelent meg (A bálnák útja, Az ordas tenger, A fehér holló, A Sárkányhajó), de angolul már van 5. rész is (Crowbone = Varjúcsont). Bár ezekben a kötetekben már megjelenik a fantasy világa is. Ezek regényesen mesélik el a sagákat egy főhős választva, aki különféle próbákon megy át és szembe kerül az élet nehézségeivel.

A film téma kicsit bonyolultabbnak ígérkezik, mert sok tévhit terjeng a vikingekről, de ezt a filmesek előszerettel használják fel, hogy minél látványosabbak legyenek az egyes jelenetek. A 2013-ban indult tévésorozat a Vikingek (Vikings). Számomra kellemes csalódás volt ez, mert elégszen korháre sierkült mind díszletileg, mind történetileg is.

Továbbá nagyszámú mese szól a vikingekről gyerekenek is, amelyekben általában kedves, szerehető népnek ábrázolják őket. Ilyen péládul az Így neveld a sárkányodat című animációs rajzfilm, ami ahhoz képest, hogy gyerekeknek készült sok jó filmes és korhű elet található benne.

Az azonban természetes - lévén történelmi témáról van szó -, hogy a vikingeket megismerhetjük magyar múzeumi kiállításokból is. 

Ha már bejegyzésem elején említettem az operákat, akkor itt megemlíteném az egyik tévhit eredetét: a szarvassisak Wagner: Der Ring des Nibelung (A Nibelung gyűrűje) operából vált ismertté. Továbbá más festők kezdték így ábrázolni a vikingeket a 19. század folyamán görög és római krónikák felhasználásával. De sokkal a viking kor előtt skandináv és germán papok viseltek ilyen fajta sisakokat ünnepi célokra. Az előbb leírtakban azt szerettem volna felvázolni, hogy amikor még nem állt rendelkezésünkre az internet, miként tudtunk tájékozódni ebben a témában.


Előző bejegyzés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése