Román koncepciók a moldvai csángó-magyarokról a II. ezredfordulón 3.

A témával kapcsolatos irodalom szórtan és széleskörűen megtalálható a világhálón. A téma szempontjából elsődleges információnak tekintehtő Pal, Josif Petru (Originea catolicilor din Moldova si franciscanii, pastorii lor de veacuri, I, Sabaoani-Roman, 1941) munkája, melyet a viláhghálón nem lehet megtalálni. Ő ferences szerzetes volt, könyvét a 20 század első felében írta. Mindenképpen elsődleges információnak kell tekintenünk (még ha a munkáját nem is hiteles források alapján alkotta meg) Martinas Dumitru 1985-ben (Dumitru Martinas: Originea ceangailor din Moldova, Editura Stiintifica si Enciclopedica, Bucuresti 1985) megjelent munkáját a témában. Ő moldvai származású tanár volt Marosvásárhelyen, Ezt a dokumentumot ma már angol nyelven is lehet olvasni. Ez az a két alapmű, amelyre épül az összes többia témával kapcsolatban. 

A többi információt, mint amit a Ziarul de Bacau, Ziarul de Iasi, Desteptarea, Asociatia Romano-Catolicilor Dumitru Martinas tálal már mind másodlagosnak tekinthetünk. Az első három online napilap, az utóbbi pedig egy egyesület, mely abból a célból jött létre, hogy támogassa, védje és bebizonyítsa a moldvai magyarok román eredetét és román kultúrájukat. Legfőbb közös jellemzőjük, hogy a témával foglalkozók és a témáról létrehozott anyagok, információk nagyon szubjektívek. Annyira, hogy nem emlékszem, találkoztam-e egyáltalán tényszerű, objektív hozzászólóval. Így kimondható, hogy a téma súlypontja a szubjektív hozzáálláson, sokszor a személyeskedésig menő vitán van. Természetesen, tekintve azt, hogy egy igen érzékeny kérdésről van szó akár magától értetődőnek is lehetne ezt venni. Mivel a kérdésben megszólalók nem végeztek személyesen kutatásokat, nem foglalkoztak az elsődleges infoforrásokkal, így többnyire az általuk tálalt információkat másodlagosnak lehet csak tekinteni. A viták során egyébként is csak egymásra (vagy ugyan arra az egy-két szerzőre) hivatkozva mondják el azt, hogy mit gondolnak és kevésbé azt, hogy mit tudnak a témáról. Tehát elmondhatjuk nyugodtan, hogy túlsúlyban vannak a másodlagos, szubjektív információk és csak nagyon elvétve az elsődleges, tényszerű szakirodalom.

Ezek az információk elsősorban bizonyos, a fent említett napi-, heti- és havi lapok egyes rovataiban kapnak helyet. De gyakran kulturális intézmények, szervezetek honlapján is, továbbá folyóiratok (Magazin Istoric), vitafórumok, egyházi szervezetek vagy éppen a parlament archív anyagaiban. 

Ez utóbbi jelzi, hogy a moldvai csángó-magyarokról szóló vita része a politikai életnek, vagyis nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy sokszor a legmagasabb szinten foglalkoznak a román atyafiak e népcsoport hovatartozásával, múltjával, jövőjével. Tehát a moldvai csángók eredetét feltáró anyag szervesen kapcsolódik a román politikához, de a román katólikus egyházhoz és annak működéséhez is.

A legjobban mégis azon értelmiségi réteget köti le a téma, akiket a nemzeti érzelem arra „kötelez”, hogy minél jobban védjék népük múltját. Érdekes módon pont ez az értelmiségi réteg az, amelyik egy-két generációval korábban asszimilálódott szülők leszármazottai. Ezt a vezetéknevekből, melyeket nagyon rosszul vagy egyáltalán nem fordítottak le jól ki lehet következtetni. Ők azok, pl Dumitru Zaharia, Martin Dumitru, ujságírók, Anton Cosa katólikus pap stb., akik a román kultúra, a történelmi múltjuk ápolását igyekeznek zászlójukra tűzni miközben belesodródnak az ideológiák és a politika útvesztőibe, ahol már nem nagyon lehet higgadt, értelmes, tényszerű diskurzust folytatni velük. Ha mégis, az mindig átcsap a ma már rossz értelembe vett nemzeti ideológia, nacionalizmus egyoldalú zsákutcáiba. Vagyis a moldvai csángó-magyar kérdés múltjának, eredetének román részről való feltárása, vitája szorosan kapcsolódik a politika és a múlt ideológikus megközelítéséhez.

A magyar nyelvű szakirodalom legfontosabbjait mindenkép érdemes ismerni, ahhoz, hogy megértsük a román fél gondolatmenetét a témáról. Ilyen alapműnek számít a Domokos Pál Péter A Moldvai magyarság, “... édes Hazámnak akartam szolgálni” című könyvei. De hasonlóan a Mikecs László Csángók című műve is. 

Reflektálni nem könnyű a fenti anyagokhoz, mert a más véleményen lévőktől általában távoltartják magukat az “elméletgyártók”. Erre példa, hogy amikor a Teleki László Alapítvány 2006 és 2008-ban Bákóban (Moldvában) rendezte meg a Veszélyezetett Örökség Veszélyeztetett Kultúrák címmű nemzetközi konferenciát és oda meg lettek hivva a román történészek, újságírók, média emberei meg mindenki, aki foglalkozik a témával, nem jelentek meg az illetékesek. Hogy miért, az önmagáért beszél. Inkább a sajtón-, (a fentebb felsorolt) médián- és a szakirodalman kersztül lehet reflektálni, vitatkozni,megcáfolni egymást. Személyes vagy nyilvános szakmai vitára ezidáig nem sikerült egy asztalhoz ülni.

/ további bejegyzések a témában