keresés

2015. május 8., péntek

A Magyar Rendőr Fotóarchívum

A Magyar Rendőr Fotóarchívum a belügyminisztériumi, majdan a rendőrség belső folyóirata. Ennek soha nem látott fotóit teszi közzé az archivum adatokkal, leírásokkal, fontosabb információkkal.
URL címe: http://magyarrendor.osaarchivum.org/content/index.php?act=home&lang=hu



A Magyar Rendőr című folyóirat 1947 januárjában indult. A múlt rendszerben főleg a Belügyminisztérium belügyi állományának tájékoztatását szolgálta, belső terjesztésű, tehát nem a nyilvánosságnak szánták. Az eleinte kéthetente, majd havonta megjelenő lapban az indulása után fél évre kezdtek megjelenni fényképek is. Ez a hatalmas, témájában és minőségében is rendkívül sokféle anyag a szocialista Magyarország történetét egy egészen egyedülálló látószögből, a belügy nézőpontjából dokumentálja és tárja fel. Mint köztudott, a múlt rendszer rendőrei mindenütt ott voltak, beleszámítva a vidéki kisebb településeket is, hiszen a belügyminisztérium keze mindenhol ott kellett legyen: a mezőgazdasági szezonális munkáknál, a gyári termelésnél, ünnepségeken, évfordulókon, sporteseményeken, kulturális műsorokon és minden egyéb alkalomkor és minden helyszínen, ami a polgárok mindennapi életét, gondolkodását meghatározta. És ahol ott volt a rendőrség, ott voltak a riporterek, a fotósok is.

A Magyar Rendőr Fotóarchívum nagyon gondosan tárja fel ebben az időben (1948-1990) a rendőrség folyóiratában megjelent fotókat. Az archívum önálló URL címmel rendelkezik: http://magyarrendor.osaarchivum.org/content/index.php?act=home&lang=hu, egy nagyon egyszerű, átlátható és könnyen kezelhető adatbázis, mely néhány menüpontban tökéletesen el tudja látni a küldetésének megfelelő információkkal az érdeklődőket. Van öt menüpont (Címoldal, A gyűjteményről, Részletes keresés, Fotórendelés, Email) illetve bal oldalon egy táblázat mely az 1948-tól 1990-ig tartalmazza az éveket kronologikusan. Ezekre kattintva az adott évszám alatt megjelennek a hónapok, melyek segítségével kiválaszthatjuk az adott hónap képeit. Minden hónap alatt további, úgymond tematikus részletezés jelenik meg az aktuálisan kiválasztott hónap fotóiról. Ezek segítségével tudjunk megnyitni egy-egy esemény, rendezvény (pl. 1950.06. A munka hősei a díszpáholyban, Gyapotot feldolgozó munkásnő  vagy  Vasárnapi séta stb.) fényképeit. A megjelenő képek valamelyikére kattintva vetítő formájában jelenik meg egy kép és a megfelelő nyíllal (előre vagy vissza) tudunk végig menni a felnagyított képeken.

A Gyűjteményről című menüpont alatt olvashatunk egy nagyon jó összefoglalót az archívumról, történetéről, jelentőségéről. A részletes keresésben tudunk helyszín, fotós, év, kulcsszó és szöveg szerint keresni, ami egy pontosabb, összetettebb keresést tesz lehetővé. Rendelni is lehet fotókat (fotomuzeum@fotomuzeum.hu) melyek közléséért fizetni kell. A közlési díj összege a felhasználás módjától függ (pl. publikáció, reklám, tanulmány stb), ezért előzetesen kalkulációt kell kérni a Múzeum illetékesétől. A megrendeléskor meg kell adni a fénykép egyedi azonosító számát (pl. 000232/005.png), ami a fotó kinyitásakor a kép alatt jelenik meg. Az email menüpont jelenleg nem üzemel és nem tudni pontosan mire szolgál. Ezen kívül jobb oldal felső sarkában át lehet állítani a honlapot angol nyelvre, ami nagyon praktikus, ha egy külföldi szeretne használni az archívumot.

Az archivumnak nincs közösségi oldala (pl., facebook,), tehát nem lehet lájkolni vagy mérni a látogatók (kedvelők) számát ily módon. Regisztrálási lehetőséget sem kínál, hírlevelet kapni vagy hozzászólni dolgokhoz sem. Az adatbázis építők olyan formába kérnek segítséget bizonyos fényképek esetében, hogy ha valaki fontos információval rendelkezik róla, akkor írja meg, hogy minél pontosabb leírást tudjanak készíteni a képekről. Az információközlő nevét (a felhívás szerint) hozzárendelik az adott fotóhoz. Az állomány jelenleg 65431 sosem látott fényképet tartalmaz, ami elvileg folyamatosan bővülhet még.

Ami információ látható még a honlap alján: OSA ARCHÍVUM  •  MAGYAR FOTOGRÁFIAI MÚZEUM (vélhetőleg szakmai irányítókként vagy valami hasonló), illetve az, hogy a kutatást a Nemzeti Kulturális Alap és a Soros Alapítvány támogatta.

Címóldal:



Részletes keresés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése