keresés

2015. május 5., kedd

Zöld könyvtár 4.


Korábbi bejegyzéseimben már említettem a zöld könyvtári téma nehézségeit és hazai hiányait. Az emberek nagy része egy adott témában való keresését egyszerű Google kereséssel kezdi. Sajnos azonban ez nem mindig a megfelelő információhoz juttatja el a felhasználót. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a témakörről főleg külföldi forrásokból tájékozhatunk, mivel hazai viszonylatban egyelőre még nem rendelkezünk kellő mennyiségű érdeklődővel, akik információt szolgáltatnának például blogos portálokon keresztül.


A hétköznapi érdeklődő számára azonban további gondot jelenthet, hogy a legtöbb forrás, amit találunk (nyelvtől függetlenül) hajlamos ezt a témakört kifejezetten építészeti vagy környezetvédelmi szempontok alapján inkább tudományosan, semmint közérthetően feldolgozni. Az átlag felhasználó, aki csak felületesen böngészve szeretne egy általa hallott témában érdeklődni, ritkán akar majd szakkifejezésekkel és technikai adatokkal teletűzdelt lexikonokat olvasni. A blogok remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy mi átlagfelhasználók is megismerhessünk olyan témaköröket, amelyekről eddig főleg csak tudományos konferenciákon és szakfolyóiratokban lett volna lehetőségünk. Zöld könyvtár témakörének meghonosításához szükséges lenne, hogy többen írjanak róla, akár blogos környezetben, akár a közösségi hálózat lehetőségeit kihasználva. Ahogyan azt már az előző bejegyzésben is láthattuk, kevés a hazai forrás, és nincsenek olyan közösségi mozgalmak, mint például az Egyesült Államokban, ahol közösségi alapon szerveznek könyvtárlátogatásokat.

Mivel nagy mértékben megnőtt a gazdasági és politikai nyomás a környezettudatosság témakörében, lévén, hogy talán az egyik legfontosabb kérdéssé vált az elmúlt évtizedekben, a téma ezen kis részét is könnyebb lenne szélesebb körben is bemutatni. A fő környezetvédelemmel foglalkozó portálok és közösségi szerveződések segítségével könnyebb lenne eljuttatni a felhasználókhoz a zöld könyvtári téma fontosságát, valamint az egy helyen megtalálható tudásanyag nagymértékben javítaná a felhasználók hálózati élményeit. 
Megkönnyítené a dolgot, ha a közösségi hálók együttműködve blogokkal és weboldalakkal közösen szolgáltatnának információt a témakörben, egymást hirdetve, hogy minél biztosabban célba érjen az információ.

A témával kapcsolatban írt harmadik bejegyzésem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése