keresés

2015. május 9., szombat

OR-ZSE érdekességek 5.


Amikor Karinthy Frigyes az 1929-es „Láncszemek” című novellájában felvetette azt a gondolatot, hogy a Földön élő bármely két ember közötti köztes személyek száma nem több mint öt fő, Karinthy csak személyes tapasztalatira és írói megérzéseire hagyatkozhatott. Akkor még nem gondolta volna, hogy tippje hátborzongatóan pontosra sikerült, és az ő nevéhez lesz köthető majd a közösségi oldalak fejlesztési elve a hat láncszemes hálózati elv, amelynek lényege az, hogy két ember - akár a világ egymástól távol eső pontjain - maximum 6 közvetítő segítségével kapcsolatba kerülhet. Ebből az elvből kiindulva ma már a világ bármely pontján fellelhető ismerősünkkel és azok ismerőseivel is kapcsolatba tudunk lépni. De a közösségi háló egyes oldalainak nem csak az a célja, hogy ismerősöket találjunk a segítségével, hanem hogy olyan kapcsolatokra is szert tegyünk és olyan információkhoz jussunk, amelyek hasznosak lehetnek számunkra, és amelyeket a mindennapokban nincs lehetőségünk megszerezni. A közösségi oldalak működési elve általában meghívásos alapon működik. Ha valaki már tagja egy közösségnek, akkor további külsősöket hívhat meg, akik az oldalra történő bejelentkezés után további felhasználókat is hívhatnak, és ez a folyamat gyakorlatilag vég nélkül folyhat.

„Ha egyszer otthagyod a kéznyomod egy közösségi oldalon, akkor onnan kezdve folyamatosan etetned kell a fenevadat, mert ha nem adsz hírt magadról, akkor megszűnsz létezni” -mondta Sherrie Madia, a Pennsylvania Egyetem Wharton School kommunikációs igazgatója, aki szerint ideje lenne komolyan beszélni a közösségi média, valamint az internetes világ és a való élet közötti egyensúly megtalálásának kérdéséről. Erre bőven találunk jó és rossz példákat is a közösségi oldalakon. Ahhoz, hogy egy online közösség jól működjön és sikeres legyen, néhány alapvető feltételnek mindenképpen meg kell felelnie. Az első és talán legfontosabb szempont az, hogy a közösség kialakulásához és későbbi fenntartásához bizonyos számú résztvevő szükséges. Ezt nevezik minimális tömegnek, amelyet nehéz meghatározni egy konkrét számban, hiszen a csoport típusától is függ, hogy mennyi az ideális érték. Az azonban biztos, hogy elengedhetetlen a közösségi élet tartós fennállásához. Az online csoportok működésének sikerességét befolyásolja a tagok aktivitásának mértéke is. Lehet egy csoportnak sok tagja, azonban ha a részvételi arány az egyes fórumokon kicsi, akkor az egyfajta érdektelenséget feltételez, és arra utalhat, hogy a közösség tagjai nem elég motiváltak. Ebben az esetben fontos, hogy a résztvevők minél több új tagot vonjanak be a vitákba, és megteremtsék a folyamatos interakció lehetőségét. A hangsúly sokkal inkább a folytonosságon van, és nem a mennyiségen, hisz a túl sok interakció káoszhoz vezethet. Egy közösség nem lehet sikeres a kölcsönösség elve nélkül: a közös érdekek, és célok mellett a kölcsönös segítségnyújtás, tanácsadás kulcsfontosságú ahhoz, hogy életképes maradjon egy csoport. A tagoknak segíteniük kell egymást abban, hogy a csoport mindenki igényét kielégítően működjön. Fontos, hogy a felhasználók olyan tartalommal találkozzanak, ami újra és újra arra sarkallja őket, hogy visszatérjenek a közösségi színtérre, ezért ezt a platformot a közösségi igényekre adott válaszként kell kialakítani. Érdemes odafigyelni a résztvevők véleményének alakulására, hiszen ahogy egyre több taggal bővül a csoport, egyre változatosabbak lesznek a közösséggel szemben felállított elvárások is. Ahhoz, hogy egy rendszer zökkenőmentesen működjön, és ne alakuljon ki káosz a résztvevők között, alapvető szabályokat kell lefektetni, és világosan meghatározni úgy, hogy azok mindenki számára érthetőek és elfogadhatóak legyenek. Kiemelt szerepe van a közösség működésében a moderátornak. Az ő feladata elsősorban az aktív kommunikáció minőségének felügyelete, az előre felállított közösségre vonatkozó szabályok betartatása, és az esetleges szabálysértők felelősségre vonása. A működési alapelvek tiszteletben tartása esetén alakulhat ki csak olyan stabil közösség, melynek tagjai kölcsönösen együtt tudnak működni. Informatikai szempontból megközelítve a kérdést fontos, hogy az adott online környezet felhasználóbarát legyen, egyszerűen lehessen kezelni, minimális grafikai elemeket és multimédiás megoldásokat kell alkalmazni a gyors működés eléréséhez. Az oldal elrendezése legyen átlátható, a navigáció pedig könnyen használható. Nemre, korra, képzettségre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy csatlakozhasson egy ilyen jellegű közösséghez.
Ez utóbbira jó példával szolgál a Jewish Meeting Point (JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány - www.jmpoint.hu) szervezet és portál, ami két lelkes fiatal álmaként indult útnak 2002-ben. A Kürti testvérek - Kürti Gábor és Kürti Csaba - felismerték azokat a nehézségeket, melyek egy vidéki zsidó fiatalt sújtottak az úgynevezett magyarországi zsidó reneszánsz kezdete után még tíz évvel is. Az akkor csúcspontját élő egykor legnagyobb hazai zsidó ifjúsági szervezetnek, a UJS-nek vezetőiként nem csupán a lelkesedésük, de a szakmai tapasztalatuk is megvolt arra, hogy létrehozzák a szervezetet, ami mára a világ magyar ajkú zsidóságának legnagyobb, aktív közösségévé vált. A Jewish Meeting Point nemes célja, hogy hidakat építsen az elszórt zsidó közösségek és egyének között, kihasználva az Internet adta tér és idő nélküli szabadságot. A JMPoint céljai között szerepel, hogy a közösség építéssel hozzájáruljanak egy identitástudatában megerősödött zsidó réteg létrejöttéhez. Ennek elérése érdekében a formális és informális oktatás eszközeivel a zsidó vallási és kulturális ismeretek átadására törekednek, zsidó közösségi programokat szerveznek, az izraeli és a zsidó kulturális életet kívánják bemutatni, zenei rádióadókat működtetnek, zsidó örökségvédelemmel is foglalkoznak és a zsidó közösségi oldalukon lehetővé teszik a társkeresést, állásközvetítést, és minden olyan dolgot, ami egy közösségi oldaltól elvárható (mint egy zsidó Facebook).



Főbb projektjeik:


Jewish Meeting Point 

Közép-kelet Európa legnagyobb zsidó közösségi portálja! Több mint 10.000 tag. www.jmpoint.hu 

JewBox 
Zsidó zenei és kulturális magazin, 6+1 tematikus zsidó zenei rádiócsatornával (non-stop).www.jewbox.hu 


JMPoint Akadémia 

3 éves eLearning alapú zsidó oktatási program. 17 nemzetközileg is elismert oktató, 30 tárgy: zsidó tudományok az alapoktól. Közel 500 hallgató. akademia.jmpoint.hu 


Virtuális Zsidó Múzeum 

Közös zsidó múlt emlékei. Jelenleg több, mint 1.000 kulturális érték, amely folyamatosan bővül: www.vzsm.hu 


Zsidó konyha 

Gasztronómiai magazin és tematikus receptgyűjtemény: www.zsidokonyha.hu
Szolgáltatásai között szerepel: 
  • Közösségi tér (fórum, chat, blog, klubrendszer) 
  • Társkereső 
  • Állás közvetítés 
  • Hírek, cikkek (Kultúra, Tudomány, technika, Zsidó témák, Pályázatok, …) 
  • Programajánló 
  • A rabbi válaszol 
  • Képeslap küldő 
  • Fotógalériák 
  • JMPoint Business Club 
  • Zsidó szótár 
  • Kóser kalauz 
  • Zsidó kisokos (zsidó szervezetek és intézmények adatai) 
  • Izraeli programlehetőségek 
  • JMPointosok a nagyvilágból 
Ennek a sokfunkciós közösségi oldalnak köszönhetően ma nem csupán Magyarország kisebb-nagyobb településeiből, hanem a világ számos nagyvárosából is naponta több ezren látogatják oldalaikat. Az alapítvány célkitűzései felé haladva mindig szem előtt tartotta a hagyományos zsidó élet, vallás és kultúra terjesztésének, megszerettetésének és elsajátíttatásának szükségességét. Ezt sikeresen ötvözte azokkal a megváltozott igényekkel és nehézségekkel, melyekkel Európa harmadik legnagyobb zsidó közösségének újraépítésében találkozott. Találkozási pont lett a neve, és ez nem csupán azt jelenti, hogy egyének lehetnek felhasználói és tagjai a projekteknek, de a magyar és külföldi szervezetek számára is megjelenést biztosítanak. Magyarországon minden zsidó rendezvényén megjelennek partnerként, társszervezőként vagy saját szervezésben. Így a hozzájuk eljuttatott információk a lehető legszélesebb körben jelennek meg országszerte. A JMP közössége mára már a világ magyar ajkú zsidóságának legnagyobb aktív közösségévé nőtte ki magát, melynek köszönhetően 2009/2010-ben Európa 12 leginnovatívabb zsidó projektjei közé választották be: www.compasseurope.org. Sokaknak a JMPoint Alapítvány valamelyik szolgáltatása az első lépés saját gyökerei megismerése felé. Statisztikai számadataik is magukért beszélnek: 13007 regisztrált felhasználó, 6568 társkereső, 2206 fórumtéma, 496411 fórumhozzászólás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése