keresés

2015. december 13., vasárnap

A kiadói honlapok mint információforrások

Két nagy csoportba lehet osztani a gyerekkönyves kiadók honlapjait:
  1. Akik megmaradnak az általános, alap információk közlésénél, úgy mint a kiadóról és a kiadványaikról, sikerlistákról, újdonságokról és természetesen a kapcsolatfelvételi lehetőségek felkínálásánál. Mondhatni webáruház jelleggel működnek, és hiába a gyerekkönyvekkel foglalkoznak, ez annyiban nyilvánul meg, hogy színesebbek mint a felnőtt irodalommal foglalkozók. Ugyan van hírek, események, sajtószoba is esetleg, de azok ritkán frissülnek, illetve nem a teljesség igényével tartalmazzák a a kiadó könyveiről szóló cikkeket, blog bejegyzéseket. Ide sorolnám : Manó könyvekNapraforgó kiadóPro Junior
  2. A másik csoportba tartozó kiadók honlapjai tartalmazzák az első pontban felsorolt alap dolgokat, és természetesen megvan náluk a webshop jelleg is, de túllépnek a könyvek puszta szolgáltatásán. Számolnak az ifjú olvasók információ éhségével, így már a honlap is vonzza az olvasókat nem csak a könyv. (Azért teszek különbséget a honlap és a könyv között, mert a könyvekről a  nagy könyvterjesztők portáljain is megszerezheti az alapvető infókat az olvasó - gondolok itt a rövid tartalmi ismertetésre, árra, hogy milyen kötésben jelenik meg; a bökkenő az, hogy ha a kiadói honlap nem bírja bevonzani az olvasókat a plusz információkkal, az aktualitással, akkor elveszti a látogatókat, aminek anyagi következményei is vannak, hiszen jobban megéri a kiadónak, ha egyenesben tőle történik a vásárlás és nem a terjesztőkön keresztül; a legjobban a Könyvmolyképző használja ki kiadói hatalmát, ha fogalmazhatunk így, lásd Elit startok és Premier péntekek). Ide sorolom: Móra CsoportPozsonyi Pagony. 
Ha a tartalomszolgáltatás felől kell megfogalmazni, akkor az első csoportba tartozók elsődleges információkat tesznek közzé, míg a másodikba tartozók elsődleges és másodlagos információkat. 

Másodlagos információkról a Móránál:
  • Nyitó oldali banneren szerepel a Friss hírek rovat, ami tényleg ropog. Például a Mesés számok, számos mesék c. novemberben megjelent mesekönyv-foglalkoztató kapcsán volt egy interjú a szerkesztővel az egyik tv csatornán, aznap felkerült a link az oldalra.
  • Érzelemnyilvánításra, megosztásra azonnal van lehetőség: a cikk elején twittelhető, lájkolható a bejegyzés, a végén kommentelhető és ami még rendkívül szimpatikus, hogy nem kell az oldal tetejére vagy aljára ugranom, hogy megoszthassam az olvasottakat, mert görgetősávnál fixesítve van facebook, google+, twitter, youtube és még a hírlevél ikon is.
  • Nyereményjátékokat hirdetnek, a programokról a médiatárban vannak feltöltve fotók
Plusz elsődleges információk a Móránál
  • Sokkal tagoltabb az oldaluk, mint a már felsorolt egyes csoportban levő kiadóknál: korosztály szerint csoportosítják a könyveket, de ezeken belül is megkülönböztetnek műfaji kategóriákat, ezzel segítve a böngészőt a tájékozódásban. 
(Amikor még könyvesboltban dolgoztam, sokan jöttek, pláne karácsony előtt úgy hozzánk, hogy az unoka x éve, fiú, milyen könyvet tudnák ajánlani - meg kell jegyezni, hogy szerencsére rájöttek a kiadók is, hogy a könyveken is érdemes feltüntetni az életkori besorolást; a furcsa az, hogy míg a Manó könyvek élen járt a print könyveken való életkori besorolás feltüntetésében, addig a honlapon megmaradtak a tartalmi(!) kategóriák, illetve sorozatok szerint csoportosításnál.) 
  • Természetesen mivel nagy és patinás kiadóról beszélünk, így vannak idegennyelvű könyvei és hangoskönyvei is, ez is megjelenik külön menüsorban. De ami újdonságnak számít, az a Bookr Mesetablet és a gyerekkönyvek e-book változatai. Ugyan elsődleges infóként jelenik meg, mindenképpen nyitás, pláne ha gyerekkönyvekről vagyis pontosítva gyerek multimédiás dolgokról van szó, és persze magyar találmány!
  • Pozitívum volt még, hogy a grafikusokról, illusztrátorokról külön megemlékeznek, pedig eléggé le szokták őket hagyni mindenhonnan, lásd Manó oldala! Itt viszont életrajzot is találhatunk épp ahogy a szerzőkről és képes listát a könyveikről. 
  • Egy honlapról sem tudok, ami gyerekkönyves és kiemelné a pedagógusokat, itt van nekik is egy fülük 
  • Ami viszont hátrány szerintem, hogy az "olvass bele" -rész nem a könyvhöz van rendelve, hanem külön fülön kereshető, el van szakítva az annotációtól. Hazánkban a Könyvmolyképző roppant jól megoldotta külföldi honlapok mintájára.
Ha meg kéne becsülni, akkor azt mondanám, hogy 60-40% az elsődleges és másodlagos tartalom arány, az előbbi javára, én ezt tartanám egészségesnek a kiadók részéről


Pozsonyi Pagonynál a másodlagos információk
  • Itt is megvan a nyitóoldali banneren Mi újság alatt a már elengedhetetlenné váló friss hírek rész, de csak ha rákattintunk a Mi újság feliratra, akkor csúszik be az újdonságok listája.
  • Alapvetően más a felépítése a honlapnak, de jobban koncentrál a másodlagos infókra, ha a nyitó oldalt lefelé görgetjük, szinte naponta találunk egy-egy újabb kis írást az új könyveikről, a mi túllép egy sima fülszövegen.
  • Van külön blogjuk, kreatív füllel, és nem csak a saját könyveikről írnak! és nem csak a Pagonyos könyvek rendelhetők
  • Lapozz bele, olvass bele - nem ugyanaz, de náluk mindkettő van!

Plusz elsődleges infók
  • társasokat és diafilmeket is árulnak, plusz zenei CD-ket
Kicsit nagykereskedés jellegű az oldaluk és az arány talán 70-30% a másodlagos infók javára. 

Hogy milyen az ideális, vagy mi lenne az ideális? Nagyon szimpatikus volt a Móra oldala, de kicsit több Pagonyt kellene belevinni a rendszerükbe, mert nagyon átláthatóak, jól struktúráltak. Több egyéni írással lehetne javítani a Móra oldalt és persze a Lapozz bele funkcióval. Az nem feltétlenül elvárás szerintem, hogy más kiadó könyveit is árusítsák, bár ha már írnak róluk... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése