keresés

2015. február 27., péntek

Földtan gyerekeknek 3.

Mit jelent a geológia?

1971-ben kiadott Természettudományi Kislexikont felütve a „geológia” szót megtalálva a „földtan” címszóra utal és ott írják, „a Föld anyagi összetételét, felépítését, fejlődésének törvényszerűségét, az élet kialakulását és fejlődéstörténetét vizsgáló tudomány…” Segédtudományai az önállóvá vált földtudományok: ásványtan, kőzettan, őslénytan, geokémia, geofizika. A szorosan vett földtan számos tudományágra oszlik: szerkezettan, szeizmológia, vulkanológia, ősföldrajz, rétegtan, regionális földtan, alkalmazott földtan és mérnökgeológia.

Román koncepciók a moldvai csángó-magyarokról a II. ezredfordulón 3.

A témával kapcsolatos irodalom szórtan és széleskörűen megtalálható a világhálón. A téma szempontjából elsődleges információnak tekintehtő Pal, Josif Petru (Originea catolicilor din Moldova si franciscanii, pastorii lor de veacuri, I, Sabaoani-Roman, 1941) munkája, melyet a viláhghálón nem lehet megtalálni. Ő ferences szerzetes volt, könyvét a 20 század első felében írta. Mindenképpen elsődleges információnak kell tekintenünk (még ha a munkáját nem is hiteles források alapján alkotta meg) Martinas Dumitru 1985-ben (Dumitru Martinas: Originea ceangailor din Moldova, Editura Stiintifica si Enciclopedica, Bucuresti 1985) megjelent munkáját a témában. Ő moldvai származású tanár volt Marosvásárhelyen, Ezt a dokumentumot ma már angol nyelven is lehet olvasni. Ez az a két alapmű, amelyre épül az összes többia témával kapcsolatban. 

Román koncepciók a moldvai csángó-magyarokról a II. ezredfordulón 2.

Az internet elterjedése előtt a témával főleg „szakavatott” emberek foglalkoztak. Általában tanulmány vagy könyv formájában publikálták téziseiket, melyeket jobb esetben a nagyobb napilapok rövidebb bemutatás erejéig közöltek. A könyv formájában megjelent tanulmányok, kutatási eredmények szűkebb rétegekhez jutottak el, ahhoz az értelmiséghez, akit egyáltalán érdekelt a téma, azonban főleg a politikai réteget szolgálták ki a témában megjelent dokumentumok, mivel ezek “legitimációt” adtak a politikusoknak az asszimilációs törekvéseik elindításában. A másik fél (a magyar) a 20 század második felének kelet-európai politikai berendezkedése miatt nem igen jutott hozzá, vagy ha mégis, nagyon kis reagálási lehetősége volt a romániai média- és tudomány felületén. A fent említett „szakavatott” román kutatók közé sorolható Pál, Josif Petru (Pál, Iosif Petru M.: Originea catolicilor din Moldova si franciscanii, pastorii lor de veacuri, I, Sabaoani-Roman, 1941). Az ő nyomán kiteljesítve előde munkáját írt úttörő művet Martinas Dumitru 1985-ben (Dumitru Martinas: Originea ceangailor din Moldova, Editura Stiintifica si Enciclopedica, Bucuresti 1985).

OR-ZSE érdekességek 3. - Forradalmi változások előtt

A zsidó kulturális örökség értéket képviselő emlékeinek fenntartása, megőrzése és továbbörökítése minden nemzedék elsőrendű kötelessége. Megőrzése megkerülhetetlen és halaszthatatlan feladat, hiszen hatványozottan ki van téve az eltűnés veszélyének. Napjainkban minden közösség szembesül azzal a kérdéssel, hogy hogyan őrizheti meg kulturális arculatát, önazonosságát.

Szerzői jog és könyvtár 3.

Aki a szerzői joggal kapcsolatban szeretne tájékozódni, a bőség zavarával szembesül, ha ötletszerűen próbál keresgélni a könyvek között vagy a neten. Az információk sokfélesége miatt érdemes áttekinteni a kínálat főbb csoportjait.
 

Szakácskönyvtár 3.

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRgmuT6KMFxKEmTLTYgR0LFgcRiNbSRHjBvaHAJMLKqpEil9exJhgSzakácskönyvek bemutatását illetően elsődleges információnak maga a könyv minősül. Elsődleges információt jelent ez esetben a szakácskönyv küllemének és tartalmának ismertetése, ennek képekkel történő illusztrálása, sőt egyes érdekesnek, ill. fontosnak vélt oldal beszkennelése a blogra. Mivel a tartalomszolgáltatás célja a figyelem felkeltése a szakácskönyvek iránt, ez az elsődleges információ, nem pedig a teljes könyv digitalizált formában közreadása.

Másodlagos információ lehet a bemutatott szakácskönyvben olvasott alapanyagokról, konyhai technikákról szóló információ: ez a mezőgazdaságtól kiindulva érintheti a kereskedelem és akár az ipar egyes területeit is, továbbá a téma szűkebb szakterületeit: a cukrászatot, szakácsművészetet, és gasztroblogokat. Másfelől, a könyv, mint dokumentum oldaláról másodlagos információ juthat el az olvasóhoz a könyvkiadás, könyv- és könyvtártudomány területéről is. Másodlagos információ továbbá az én szubjektív véleményem magáról a könyvről: a használhatóságától kezdve egészen odáig, hogy mit sikerült létrehoznom a könyv receptje alapján.

2015. február 25., szerda

Földtan gyerekeknek 2.

Amikor még nem volt internet...

Kb. 10-15 éve még alig volt olyan kutató intézmény, iskola, aminek használható, érdemi információval töltött weboldala lett volna és az e-mail-t sem használták napi szinten. A hír továbbítása a kutatók között szerte a világban a konferenciákon való részvételek voltak. Onnan kapott absztrakt köteteket, kiadványokat, ismeretterjesztő prospektusokat hoztak magukkal. Többségében ezeket le is adták a szakkönyvtáraknak. 
A kommunikálás postai úton és telefonon történt. Az egyetemeken és főiskolákon a szaktanárok órákon tájékoztatták a diákokat a friss hírekről. Ha sikerült külföldi tanulmányútra pénzt szerezni, akkor az ottani diákokkal, oktatókkal vehették fel a kapcsolatot. 
Ha megjelent egy-egy szakmai könyv, általában drága volt. Esetleg be tudott szerezni az iskolai könyvtár 1-1 pld-t. Mindig függött az adott szaktanár lelkesedésétől (néha a saját pénzén vásárolt) és persze a iskola anyagi helyzetétől is, hogy mennyire tudták gyarapítani az állományt. Volt olyan eset, hogy a diák csak akkor ment el könyvtárba, ha ténylegesen elküldte a tanárja őt kutatni. A közkönyvtár gyűjteményében sajnos kevés geológiával foglalkozó szakkönyv van. Általában a földrajz témájú dominál. A szakkönyvtárakba ritkán mentek el kiskorú gyerekek. Az egyik ok, hogy a nyitvatartása miatt nem is tudott elmenni, mert oktatási időben (8-16 óráig tartanak nyitva), illetve a gyűjteménye túl szakmai és nem biztos, hogy értené a geológiai szakszavakat, módszertant.)


2015. február 17., kedd

Jelnyelv-tanulás 3.

A Hallatlan Alapítvány honlapja jelentős mennyiségű elsődleges információt tartalmaz a jelnyelv-tanulással kapcsolatban. Ennek fő forrása, az oldal magját képző online jelnyelvi szótár, amely ingyenesen elérhető eszköze lehet a tanulásnak. A szótárban megtaláljuk a daktil és fonomimikai ábécét, ezen kívül témakörökben csoportosítva (állatok, család, növények, utazás, üdvözlés stb.) szerepelnek a kifejezések. A fogalmakhoz kapcsolódóan videóban rögzítve láthatjuk a jeleket, illetve információt találunk arról milyen további jelentéseket hordoz az adott mozdulat és arról is melyik dialektusban használatos jelünk. Ezen kívül ugyanitt használhatunk egy a Hallatlan által szabadalmaztatott jelnyelvi keresztrejtvényt és egy jelnyelvi kvízt is. A Hallatlan oldalán ezen belül speciális egység a webshop, ahol tanulási segédeszközöket (kártyákat, munkafüzeteket és CD-ket) szerezhetünk be, valamint megtekinthetjük a 2015. februárjától beiktatott jelnyelvi tolmácsképzés információs kiadványát. Elsődleges információval szolgál még a SINOSZ Jelnyelv Oktatással kapcsolatos oldala is, amely még meglehetősen friss és kevésbé kidolgozott. Azok, akik az amerikai jelnyelv iránt érdeklődnek hasznos felület lehet a LifePrint (amerikai jelnyelv) oldala.

Jelnyelv-tanulás 2.

A siketek és nagyothallók helyzete, így maga a jelnyelv és ezzel összefüggésben a jelnyelv-tanulással kapcsolatos információszerzés is meglehetősen speciális területnek számít, ha a tartalomszolgáltatás aspektusából vizsgálódunk. Ahhoz, hogy ezt pontosan megérthessük, meg kell ismernünk a történelmi előzményeket, először nemzetközi, majd pedig magyar vonatkozásban is.

A siketeket hosszú ideig az értelmi fogyatékosokkal azonos szinten, a társadalom írott és íratlan törvényeinek keretein kívülállónak tekintették. Az első jelnyelvi szakkönyvet az angol John Bullwer írta 1664-ben Chirologia: A kéz természetes nyelve címmel. 1760-ban alapították az első siketekkel foglalkozó, intézményesen működő iskolát, mely a jelnyelv nélküli, úgynevezett oralista módszer szerint működött, a skóciai Edinburgh-ben. 1782-től egy francia abbé, L'Epée, akit a siketoktatás atyjának tartanak, egységes jelnyelvi rendszert dolgozott ki, ami alapján magániskolájában tanította a hallássérülteket. Ekkortól a jelnyelv és az erre támaszkodó siketoktatás egyre inkább elterjedt, a siketek érdekvédelme egyre egységesebbé vált. A fejlődés egyik ékes példája az az 1816-ban az Egyesült Államokban alapított speciális, siketeket oktató iskola, mely azóta egyetemmé fejlődött. A Gallaudet máig az USA legjelentősebb siketekkel foglalkozó tanintézménye.

Minden, ami vámpír 3


    Az internet megjelenésével sokkal könnyebben tudunk vámpíros filmekre, sorozatokra és mesékre rákeresni. Az egyik legnépszerűbb ilyen oldal a port.hu, ahol nem csak az alkotásokról kapunk információt, hanem olyan személyektől is, akik már látták az adott művet. Ezek a hozzászólások lehetnek pozitívak és negatívak is egyaránt, melyek segítenek abban, hogy könnyebben el tudjuk dönteni, hogy érdemes megnézni a filmet, sorozatot vagy sem.
Vannak kimondottan olyan oldalak, ahol meg tudjuk nézni a különböző vámpíros filmeket, sorozatokat. Ezek közül némelyik fizetős, de van olyan, amit ingyen lehet használni.

A vikingekről 3.


Az előző írásomban azt fejtettem ki, hogy hol tudtunk tájékozódni a világháló megjelenése előtti időkben. Ebben a bejegyzésben arra szeretnék kitérni, hogy milyen hatással volt erre a témára nézve az internetes tartalmak széleskörű megjelenése.

Számos internetes oldal foglalkozik a vikingekkel több-kevesebb sikerrel. Sajnos a legtöbbjük a tévhitekre alapozza tudását és nem a tényleges régészeti feltárásokra, így nem mindig kap az olvasó hiteles tájékoztatást a témában. Bár meglepően nagyon tartalmas és igényes kidolgozottsággal található a sima wikipedia oldalakon is. Itt találhatunk az életükre, a vallásukra és még a kultúrájukra jellemzőket is, továbbá szép képeket is nézegethetünk a témában. Megtaláljuk ezeket magyarul is, de mivel a “viking” szó egy nemzetközi szó, így számottevő angol, sőt még északi nyelven íródott honlapra is bukkanhatunk. Fontos még, hogy a Facebook világszintű elterjedése óta azon keresztül is bőséges információ áll rendelkezésünkre ebben a témában is.

Börtönfilmek 3.


A börtönfilm-tematika elsődleges forrásait természetesen a filmek jelentik, melyek megtekinthetőek moziban, később DVD formában is elérhetővé válnak, vagy akár webáruházakból is megvásárolhatóak. Népszerű webáruházak: Google Play, iTunes, Amazon. Persze nem kötelező megvásárolni ezeket az alkotásokat, hiszen léteznek filmkölcsönzők, - bár ezeknek használói köre igencsak leszűkült - , ahol térítés ellenében, illetve könyvtárak, ahol térítésmentesen is hozzájuthatunk a kívánt filmhez. Továbbá könyvtári OPAC katalógusokban is megtalálhatjuk számos DVD, illetve VHS elérhetőségét. Ha a fizikai boltokban lévő filmkölcsönzés nem is, az on-line filmkölcsönzés fellendült, néhány filmkölcsönző oldal: a Netflix, az HBO Go, valamint az iTunes.

Minden, ami vámpír 2


Szinte az egész világon és szinte minden korban találkozhatunk vérszívó, természetfeletti lényekről szóló történetekkel, legendákkal, mítoszokkal, melyek rettegésben tartották az embereket.

Egyes források szerint vámpírok már az írott történelem megjelenése óta léteztek, sőt egyesek szerint a vámpírokról emberemlékezet óta képzeleg az emberiség. Az ókori civilizációk - Babilon és Egyiptom népe, a görögök és a rómaiak - egyaránt tudtak vérivó szellemekről és nem evilági lényekről, ahogy Ázsia és Európa közelmúltjában is ott élt ez a hiedelem. Európában Erdély tűnik a vámpírok bevehetetlen fellegvárának. 

Kortárs gyermekkönyv-kínálat 3

Az internet megjelenésével sokkal szélesebb körben találkozhatunk gyermekkönyvekkel. Már nem csak a boltokban vásárolhatjuk meg őket nyomtatott formában, hanem a weblapok online könyvespolcairól is megrendelhetjük őket. Ez jelentős könnyebbséget és akár kedvezményeket is jelent. Nem csak a könyvekhez juthatunk hozzá az interneten keresztül, hanem a róluk szóló információkhoz is. Már nem kell feltétlenül bemennünk a könyvesboltva vagy a könyvtárba, ha válogatni szeretnénk, vagy informálódni az újonnan megjelenő művekről. A kiadók szinte kivétel nélkül rendelkeznek online felülettel, ahol kategóriákban kereshetünk, feltételek szerint szűrhetünk, hogy megtaláljuk a nekünk tetsző könyvet.

A vikingekről 2.



A viking téma már jóval az internet előtt foglalkoztatta az embereket - főleg a Skandináv országokban -, mert izgalmasnak találták mivoltukat. A 19. században is megjelentek róluk kölönböző könyvek, kiállítások sőt még színházi előadásokban és az operákban is helyet kaptak (bár itt inkább "barbárságuk" jellemezte őket). Ez a téma a mai napig közkedvelt mind könyvek mind filmek terén, és ezek akár gyerekeknek is szólhatnak.

Véleményem szerint az egyik legjobb szakkönyv Else Roesdahl: A vikingek című könyve, mely áttekinthetően összefoglalja mindazt, amit tudni lehet erről a népről, továbbá tartalmaz jónéhány kutatási eredményt is és elgondolkodtató kérdeseket is felvet az olvasó számra, mindezeket képekkel illusztrálva.

A zöld könyvtár kialakításának leghasznosabb forrásai

Az internet elérhetőségének javulásával a fenntartható fejlődés, és a témakörébe tartozó zöld könyvtárak széles körben ismertté váltak. Immáron van lehetőségünk a témában saját vélemény kifejtésére, és olyan tartalomszolgáltató weblapok létrehozására is, ahol leírhatjuk ismereteinket és akár javaslatainkat is. Megszűnt a korlátozottság érzése, hogy az adott témában csak tudományos szakemberek nyilatkozhatnak, ennek is köszönhető, hogy az információ olyan sok emberhez eljut a zöld könyvtárakról.

A fenntartható fejlődésről

A fenntartható fejlődés a szociális és környezeti problémákkal megoldásával foglalkozó fejlődési folyamat amely ˇkielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”. Ezt tartalmazza az ENSZ által kiadott 1987-es „Közös jövőnk” jelentés, amit az 1983-ban megalapított Környezet és Fejlődés Világbizottsága adott ki. A fenntartható fejlődést, mint fogalmat, Lester R. Brown 1980-as évek elején írt munkáiból eredeztetjük. Brown munkájában társadalmi és természeti erőforrások és azok hatásait vizsgálta oly módon, hogy a lehető legkisebb környezeti károsodással járjon a gazdasági és szociális igények kielégítése.

2015. február 16., hétfő

Adatvédelmi témák összetevője az interneten

Az információbizonsági kérdésekről, és azon belül az adatvédelemről szóló primer, avagy elsődleges információk lehetnek akár a vírusirtó, informatikai, biztonságtechnikai cégek vagy az adatvédelmi hivatal jelentései. A cégek különféle szolgáltatásokat nyújthatnak, mint pl. biztonsági mentés, tűzkár utáni helyreállítás, fölösleges vagy inkriminált adatok eltávolítása, és a saját munkájukat hirdetik. Másodlagos információforrás az, ami ezeket a tevékenységeket vagy jelentéseket ismerteti, illetve ezekről tájékoztat. Ilyen körben hozzáférhető még sokféle biztonsági előírás is, amelyben különféle fenyegetésekre hivatkoznak.

A témával foglalkozó legismertebb személy egy amerikai kriptográfus, Bruce Schneier, aki azonkívül, hogy rendelkezik személyes bloggal, több más blognak, illetve híroldalnak ír az információbiztonsággal kapcsolatban. Sőt több könyve is megjelent, bár a hazánkba csupán azok töredéke jut el. Magyarországon a legismertebb könyvét "Schneier a biztonságról" címmel adták ki.