keresés

2016. január 17., vasárnap

Webes körkép

f26a8a17-4a22-4f39-82c5-4077fc231ca2.jpg
A Szabadság-híd és a Gellért-hegy 1900 körül
Forrás: Fszek
Buda és Pest, illetve Budapest történetével számos internetes oldal foglalkozik. Ezek többségéről elmondható, hogy nem fő témájaként tárgyalja a főváros történetét, inkább csak színesíti vele a honlap tartalmát, illetve rövid áttekintést ad róla. Az említett portálok központi témája általában turisztikai jellegű és a számos programajánló úgymond háttereként ír csak a város múltjáról. Konkrétan helytörténeti tartalmú weblap lényegesen kisebb számban lelhető csak fel a világhálón. Az ilyen oldalak esetében a tartalomszolgáltatás fő profilja általában az általuk vizsgált időszak képanyagából való “szemezgetés”. Természetesen a képek mellett írott szövegek is megjelennek ezeken a honlapokon, de ezek inkább a képek magyarázataiként kerülnek fel a weblapra. Az interneten való keresgélés során csak kis számban találtam olyan portált, ahol Budapest történetét hosszabb szöveges bejegyzések formájában tárgyalja.
Mielőtt rátérnék az általam írt bloghoz hasonló weblapok bemutatására, meg kell jegyeznem, hogy a vizsgált korszakot (Budapest a századelőn), illetve témakört (a korszak reformjai) egy  portál sem választotta fő témájául. Egy olyan honlapot sikerült találnom, amely valamelyest kapcsolódik az adott tartalomhoz, ez pedig a Lajta Béla munkásságát bemutató oldal (Lajta Béla Virtuális Archívum), melyet Budapest Főváros Levéltára tart fenn. A többi weblapon csak elvétve találhatunk hasonló tartalmakat. A Budapest a dualizmus korában c. blog, amely a főváros világvárossá történő átalakulását taglalta volna csak pár bejegyzést ért meg. A Napi Budapest-en szintén megtalálható volt néhány hasznos bejegyzés, de mára már ez a portál is beszüntette működését.
2878.jpg
Látkép az 1900-as évekből
Forrás: Fortepan
A ma is működő honlapok közül mindenképpen ki kell emelni hármat: Lásd Budapestet, CheckMyBudapest és a Kép-tér c blogot. Mindhárom elsősorban Budapest jelenkorával foglalkozik, de időnként történeti tartalom is felkerül, és a bejegyzések képi tartalma is figyelemre méltó. A fentiek mellett megemlíthető még két történeti weblap, melyek bár csak lazán kapcsolódnak a blog témájához, mégis tartalmaznak hasonló bejegyzéseket. Az egyik a hétköznapi élet történetét mutatja be, míg a másik a huszadik században született sajtócikkek világába kalauzolja el az érdeklődőt.
Csak felsorolásképpen érdemes pár szót ejteni a főként csak képi tartalmat szolgáltató oldalakról. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban található Budapest Gyűjtemény rendkívül gazdag állományába a könyvtár honlapján keresztül nyerhetünk bepillantást. Meg kell említeni a méltán népszerű Fortepan portált is, hiszen itt is számtalan a korszakra vonatkozó képet találhatunk. Hasznos honlap még az Ilyen is volt Budapest és a Budapest Anno, utóbbi sajnos egy ideje már nem frissült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése