keresés

2016. május 2., hétfő

A 2000-es évek népszámlálásainak publikálásai


A következő évezred új politikai és gazdasági légkört teremtett, amellyel a technika is fejlődött, így a 2001. évi népszámlálás előkészületeit végző szakembereknek feladatukká vált, hogy az eddigitől teljesen eltérő technikákat alkalmazzanak. Ezek az újítások az előkészítést, az adatfelvételt, a végrehajtást, a feldolgozást is megváltoztatták és még az adatok publikálására is nagy hatással voltak. A címlista előállítása jelentette a legnagyobb kihívást az előkészületek alatt. Az 1990. évi népszámlálás számítógépre bevitt címlistája alapján próbálták ezt elkészíteni, továbbá segítségként felhasználták az állami népesség-nyilvántartás adatbázisát is. Mindezt több helyszíni bejárással egészítették ki, ellenőrizték és javították.

Azonban az adatfelvételt nem befolyásolták a környezeti változások, megmaradtak a hagyományoknál. A kérdőívek kitöltése továbbra is az úgynevezett interjúmódszerrel történt, de lehetőség volt szintén az önkitöltésre is. További lehetőségként még megadták azt is, hogy a helyi önkormányzat által is kitöltettethető a kérdőív és helyben le is lehet adni. Fontos megemlíteni, hogy a 2001. évi adatfelvétel már NÉV NÉLKÜL történt, ezzel a jelentős változással elérték azt a tényt, hogy többen töltsék ki az adatokat.

2001-ben már az interneten való kitöltésre is volt lehetősége a lakosságnak. Ez a módszer ekkor már a lakosság negyedét érintette, bár még nem értek el akkora sikereket. Az ötlet azonban kitűnőnek bizonyul, így 2011-ben újra alkalmazták, ahol már a magyar lakosság többsége élt ezzel a fajta lehetőséggel.

A 2011. évi volt az első olyan népszámlálás, amelyet országunk már az Európai Unióhoz csatlakozva hajtott végre. Ez volt tehát a legfontosabb külső tényező, amely minden tekintetben megváltoztatta a népszámlálás törvényi hátterét. Ezekben előírták a kötelezően felveendő adatok körét, azonban az adatok gyűjtésének módját a tagországokra önállóan bízták rá. A népszámlálás előkészítése és a sikeres előkészületek megvalósítása, mind jogszabályi és mind informatikai háttér szempontjából is több éves folyamat. Az első szakaszban a megvalósítás módjára, a tematika kialakítására és a jogi alapokra szánták a legtöbb időt. További hangsúlyos mozzanat az adatfelvétel optimális módjának a kiválasztása volt. A második szakaszban következhetett az informatikai háttér kidolgozása, a kérdőívek véglegesítése és a támogató kommunikáció megválasztása, az eredmények közzététele és a minőségbiztosítás.

A 2011-es évben a lakosságnak három adatszolgáltatási mód állt rendelkezésére, amelyből egyet kellett választani:

-          online módon, az interneten keresztül történő kitöltés (ebben az esetben az adott helyen lakó személyeknek ezt a módot kellett választania és 2011. október 16-ig leadni)

-          papíralapú önkitöltés (2011. október 16-ig kellet kitöltve visszaküldeni)

-          személyesen, a számlálóbiztos segítségével (2011. október 31-ig)

A statisztikák alapján megállapíthatjuk, hogy a válaszadók 35 százaléka az önkitöltéses módszert, 18,6 százalék az internetes kitöltést választotta. Arra is volt példa, hogy interneten is és papíralapon is beérkezett a kérdőív, ez a lakosság 0,3 százaléka volt.




Forrás:
VUKOVICH Gabriella dr. [2001]: A harmadik évezred első népszámlálása. In: Statisztikai Szemle
 A KSH hivatalos oldala: https://www.ksh.hu/nepszamlalas/magyarorszagi_nepszamlalasok_tortenete


 A 2001. évi népszámlálás hivatalos oldala: http://www.nepszamlalas2001.hu/
WAFFENSCHMIDT Jánosné [2010]: Felkészülés a 2011. évi népszámlálásra. In: Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 3. szám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése