keresés

2016. június 23., csütörtök

5 ötlet, amit a könyvtári honlap is elleshet(ne) a Buzzfeed-től

A Buzzfeed sikere abban rejlik, hogy nem csak összegyűjti a weben található, pillanatok alatt rohamosan terjedő tartalmakat (viral media), hanem a tartalom olyan rövidített formájában való közlésében, amivel képesek a felhasználókat azonnal megfogni, hogy tovább osszák a tartalmat.
Egy vizsgálat alapján 2015 májusában 146 millió látogatója volt (mobilos eléréssel együtt), ami egy figyelemreméltó adat, hiszen a Library of Congress honlapja körülbelül 1,1 millió látogatót számlált ez idő alatt.

A Buzzfeed üzleti modellje a megosztáson alapul, ami megegyezik a mai, modern könyvtárral, ezért adott a lehetősége, hogy a könyvtári honlapokkal foglalkozó szakemberek figyelmet szenteljenek a cég stratégiájára.

Az 5 ötlet a következő:

1. Formázás, tálalás:
Buzzfeed stratégia:
A legfontosabb a cikk címének elnevezése. Vizsgálatok alapján a 8 szavas címekre 21%-kal magasabb a kattintási arány (CTR - click-through rate).
Alcímként egy olyan "köznyelvi" szöveget helyeznek el, ami még direktebb, ugyanakkor humoros formában szólítja fel az olvasót a tartalom kattintására, elolvasására.
Ahogy a könyvtár használhatja:
A naptár eseményeinél elhelyezett rövid többletinformáció lehet ennek az ötletnek a megvalósítása. Igaz, hogy helyhiány miatt problémás a megvalósítás, illetve a felhasználók információtúlterheltsége sem kedvez, egy jó példa a Salt Lake City Közkönyvtárának megvalósítása, amin jól látható a figyelemfelkeltő szöveg fölött a meglepően magas like száma.




2. Személyiségek
Buzzfeed stratégia:
Törekszenek a lehető legszélesebb körnek gyűjteni tartalmakat, szinte bármilyen személyiség talál magának érdekes tartalmat. Ez a legjobban a néhány pontos listákban valósul meg, amik annyira általános dolgokat is tartalmaznak, hogy biztos a siker (pl.: "18 jele annak, hogy nem vagy reggeli személy", "23 jele annak, hogy reggeli személy vagy").

Ahogy a könyvtár használhatja:
Attól függetlenül, hogy a könyvtáraknak közintézményi megjelenést kell szimbolizálniuk honlapjukon, az olvasói tanácsadás jó felülete lehet, ahol a csoportok az olvasott könyvek, azok témája vagy szerzője alapján alakíthatók ki. A Buzzfeed modellje alapján az önkategorizálással további tartalomra bukkanhat a felhasználó - így nem egyetlen könyvtárosra hárul a referensz szolgáltatás.

3. Felhasználói elégedettség:
Buzzfeed stratégia:
A felhasználók kategorizálhatják az olvasott tartalmat a belőlük kiváltott reakció vagy egy általuk választott kulcsszó alapján. Az oldal által használt ikonok a leginkább tetszőtől a teljesen kiábrándító reakciókat jelölik, amik igaz, hogy nem a legprofesszionálisabb címkék, de segítenek rávezetni az olvasókat a kategorizálás használatára.
A Buzzfeed ötlete azért is tekinthető jónak, mert a visszajelzésekből később további cikk készül, amivel a felhasználói elkötelezettséget is növelhetik.
Ahogy a könyvtár használhatja:
Egy 2015-ben készült tanulmány azt mutatja, hogy a könyvtárosok és a laikusok által használt metaadatoknál meglepően közeli, 88%-os egyezési arány valósult meg. Ez azonban még nem azt jelenti, hogy minden korlátozás és előírás nélkül lehessen metaadatolni, de a professzionálisan  és a felhasználók által elkészített metaadatok képesek egymás mellett is létezni. Ez legjobban a Bibliocommons felületén valósult meg.
További lehetőség a közösség által összegyűjtött tartalmak használatára az ezekből rendezett kiállítások vagy mobil applikációk, mint például a Chinese American Museum Origins Exhibit kiállítása vagy a Digital Public Library of America App Library.

4. Idővonal(iság):
Buzzfeed stratégia:
A honlap idővonalisága azt mutatja meg, hogy a felhasználóik által értékelt tartalmak közül melyek a legnépszerűbbek adott időpontban. Így a tartalmak azáltal válnak relevánssá és változékonnyá, hogy az idő múlásával hogyan értékelik őket.
Ahogy a könyvtár használhatja:
Ennek megvalósítása abból a szempontból nehézkes, hogy vannak olyan állandó tartalmak (könyvtár elhelyezkedése, nyitva tartás), amiknek fix helyük kell, hogy legyen. Azonban teret kell nyújtani az olvasókkal történő interakciónak is, amit nagyon sok könyvtár már használ a katalógusban a legutoljára kölcsönzött vagy értékelt könyvek, filmek és egyéb médiatartalmak kiemelésével.
Annak érdekében, hogy az olvasókkal közvetlenül érintkező könyvtárosok képesek legyenek naprakész információkat szolgáltatni az érdeklődőknek, ajánlott lenne a kérdéseket idővonalszerűen is rögzíteni, hogy felkészüljenek a gyakran feltett kérdésekre, illetve az olvasóknak legyen lehetőségük előzetesen tájékozódni a könyvtári honlapról.

5. Megoszthatóság:
Buzzfeed stratégia:
Az oldal 75%-nak forgalma a használók közösségi médián történő megosztásából generálódik (pl. Facebook és Twitter). Ezt megkönnyítik a beágyazott közösségi média megosztási modulok, amikkel egyetlen kattintással közre adhatóak a tartalmak, amihez persze az is hozzájárul, hogy az oldal használói maguk is meg szeretnének osztani tartalmakat. Az utolsó javaslat az előzőeket köti össze: a tartalmak azért megoszthatóak, mert a használhatóak, interaktívak, személyre szabottak és időszerűek.

Ahogy a könyvtár használhatja:
A megoszthatóság szintén nehéz kérdés a könyvtár fizikai dokumentum központúsága miatt. Pontosan emiatt a szemléletmód miatt szaladnak el a könyvtárak olyan lehetőségek mellett, amik megágyaznák az olvasók online elköteleződését. Két lehetőség adott: a hagyományos megoldás az online, távoli használatra való ösztönzés (pl. az események Facebook eseményeire való figyelemfelhívása), a modern megoldás pedig a könyvtár digitális gyűjteményként való megjelenése. Kiváló megvalósulása a "library hackathons", amely projekt kapcsán pár napra tervező, fejlesztő csoport gyűl össze és applikációkat készítenek vagy egyéb kódolási problémákat oldanak meg.

Jelenleg a könyvtári tartalmak gyakran esnek a "túl hosszú, hogy elolvassam" kategóriába. Ahhoz, hogy a könyvtár követni tudja a Buzzfeed-modellt, meg kell valósítania a hasznosságon túl az interaktivitás, személyre szabottság és az időszerűség jellemzőket.

Manzo, C.: 5 Lessons Library Websites Can Learn from Buzzfeed [5 ötlet, amit a könyvtári honlap is elleshet(ne) a Buzzfeed-től]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése