Webcomicok - web nélkül?

Web nélkül webcomicokról beszélni - felettébb érdekes probléma. Ma is élő elődjéről - a képregényről - persze érdemes és lehetséges is tárgyalni, de a kettő között nagy szakadék húzódik. A print képregény épp ezért nem tudott kihalni a mai napig sem - nemcsak hagyományossága miatt, de a "feelingje", témája, megjelenése is teljesen más, mint a webcomicoké.
Lássuk, mik is lehetnek ezek, hogyan alakulhatott ki ez a válfaj.

Állítólag, a képregény mint a művészet nyolcadik ága, története is a barlangrajzokig nyúlik vissza, de legalább annyi köze van hozzá (és legalább annyira nincs), mint az összes többinek.

Ázsiában kicsit hamarabb indult be a kultúrája, ma is Japán legnépszerűbb print-anyagának számít, kultúrájuknak sokkalta szervesebb része a manga, mint nekünk a képregény valaha is volt. Ennek mozivászonra és televízió-képernyőre vitt formája, az anime hasonló elismertséget élvez, az egzotikus kultúrák kedvelői pedig már az internet-előtti időszakban is el-elcsempészték számunkra a műveket. Természetesen az internet elterjedésével robbanásszerűen nőtt ezeknek az elérhetősége (s a Japán-rajongók száma is), azóta több weboldal, video- és képszolgáltató teszi elérhetővé a felhasználóknak animéket, mangákat, manhwákat, visual noveleket, és egyéb távol-keleti alkotásokat. [A blogom épp ezért nem is foglalkozik ezzel a területtel, a mangaáradat egyszerűen felmérhetetlen.]

A nyugati kultúrában a képregény egyértelműen a XX. század populáris terméke. Előzményei megtalálhatók korábbi karikatúrákban és egyéb vizuális tartalmakban, de a modern változat adja még ma is az alapokat a print és web formátumoknak egyaránt. A panelek, a szövegbuborékok, a nem-lineáris - s ezáltal kötetlen - olvasás, az általában ismétlődő karakterek és stílus stb. mind egy adott művészeti terméket határoznak meg, s határolnak el egymástól. Európai képregények közül kiemelkedőek a politikai karikatúrák (gondoljunk a Charlie Hebdo kirobbanó sikerére), bár az amerikaiak népszerűségét nem tudja elérni.

"A mainstream képregények többnyire folytatásos sorozatok, tehát fontos jellemzőjük a szerialitás, és általában besorolhatóak valamilyen zsáner alá: gyermek, szuperhős, akció, sci-fi, western stb. képregények. Sokszor több egymást váltó író, rajzoló visz tovább egy adott címet (értsd: sorozatot). Iparszerű termelés jellemzi, a munkafolyamatok elválnak egymástól. Gyakran különbözik az író, a rajzoló, a kihúzó, a beíró stb. A populáris képregények között is születnek természetesen szerzői képregények, amelyeket alkotóik nem adnak ki a kezükből, ilyen például René Goscinny és Alberto Uderzo Asterixe vagy Frank Miller Sin Cityje. A képregény kritikai elismertségét részben az ilyen szerzői képregények, részben a nagy kiadóktól független és underground képregények vívták ki, amelyek gyakran a DIY (do-it-yourself) szellemiségben születtek (például Robert Crumb Fritz, a macskája vagy Art Spiegelman Maus című holokauszt-képregénye). Ezekben az országokban a képregényt önálló médiumnak, önkifejezési formának tekintik, ami Magyarországra még kevéssé jellemző." (forrás)

A vörös csillag égisze alatt a képregények sötét korukat élték.

Személyes kedvenc Dodóm

A 90-es évekre a hazai és külföldi kiadók egyaránt anyagi válságban szenvedtek, így a beszerzés az ideológiai problémák mellett még problémásabbá vált. Nálunk továbbra is a két legnépszerűbb képregény az újságok hátoldalán is megjelenő Garfield és a Kázmér és Huba (esetleg még az Asterix és Obelix). Mindenesetre a 80-90-es évek képregényes generációja sikeresen újjáépítette a szubkultúrát, és bár manapság is elszigetelt médium, popularitása töretlen (s erre a long tail effektus is rájátszik). Magyar képregények közül a már megszűnt Kretén magazin Dodója, illetve Rejtő "megképregényesített" történetei váltak a legismertebbekké. Mindenesetre a magyar képregény sajnos egyáltalán nem kelendő, és úgy alapból a képregény nem az. Ennek oka persze alapvetően kulturális, de azért a politikai karikatúrákra eléggé vevők vagyunk.

Az első Hulk - elég hihetetlen

Az amerikai szuperhős-képregények sikeressége viszont tagadhatatlan. A Marvel és a DC kvázi-rivalizálásából mára már nemcsak rengeteg mozifilm, rajzfilmsorozat, rövidfilm és mindenféle animációs alkotás született, de a kultúrának olyannyira szerves része, hogy már szubkultúrának is nehezen nevezhető. Pókember, Vasember, Batman, Superman nevei és karakterei (karakterrajzolatai!) kitörölhetetlen ikonok. Persze ezek a történetek is mára már elég rókabőrösek (az 1930-as években alapítású cégekről beszélünk), több univerzum többféle megjelenítése már szinte követhetetlenné teszi az eseményeket, de rajongók milliói vásárolják és keresik és árulják aukciókon még ma is ezeket az alkotásokat. Olyannyira mainstream, hogy igazából ezek tudták megalapozni az alternatív képregények, s később a webcomicok indulását.

Bár webcomic már csak nevéből adódóan sem létezhet internet nélkül, az alternatív képregények világa épp underground-mivoltuk miatt nem tudna népszerű lenni. A nagyhalak itt is nagyhalak, s még a mai napig is a DC-Marvel képregények a legpopulárisabbak. Magyarországi kiadók pedig próbálkoznak képregény-antológiákkal, de csak egy szűk réteg van tudatában egyáltalán a létükkel. Ezekről külön magazin, bemutató folyóirat nem létezik, egyedül az interneten találhatók leírások, röpke bemutatók, de ehhez hasonló összefoglaló még nem készült. Külföldön persze nagyobb presztízse van, és ezekhez meg sem próbálhatok igazodni, felérni. Bár kihagyom a printet a gyűjtőkörből, megpróbálom kiszedni a webcomicot az undergroundból azáltal, hogy információkat és ajánlókat írok hozzá, s talán valaki kedvet is szerez belemerülni ebbe a színes világba.