keresés

2017. január 18., szerda

A tartalom és téma viszonya

A félév elején, mikor megkaptam a feladatot, miszerint blogot kell készítenem, a probléma már több hónapja adott volt: valamilyen formában közzé kell tennem a könyvtárban történő eseményeket, fel kell hívnom a figyelmet a rendezvényeinkre, új könyveinkre, új folyóiratainkra. Tehát a téma adott volt. 
A feladat szerint tartalmat kerestem, melyet rendszereztem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tartalmazzon a bejegyzés? (Új könyvek, hadtudományi szakfolyóiratok, könyvbemutatók, egyéb, a könyvtárhoz kötődő események) Mennyire részletezzem? Pl. az új könyvekről szóló bejegyzések esetében elég-e a fülszöveg? Vajon eléggé figyelemfelhívó? Ha nem, milyen hosszúságban idézzek a könyvből? A hadtudományi szakfolyóiratok esetében vajon elég-e, ha a folyóirat címe és évfolyamának, valamint számának jelzése után beillesztem a tartalomjegyzék linkjét, vagy jobb, ha a tartalomjegyzékből az általam fontosnak szánt cikkek címét, alcímét, szerzőjét/szerzőit is odaírom? Fontos, hogy ne legyen túl hosszú, de ugyanakkor ha pl. egy migrációt kutató használó ebben a témában keres, azonnal lássa, hogy milyen cikkek találhatóak az adott folyóiratban.

Az ötletet a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának blogja adta. A KSH Könyvtárának blogja ugyanazt a célt szolgálja, mint amire nekem is szükségem van. 
Hasonlóképpen vannak jelen az elsődleges és másodlagos információk, mint ahogyan én is elterveztem. Elsődleges információként megtalálhatók bejegyzéseimben a könyvtárunk által szervezett eseményekről szóló tudósítások - egyenlőre egy, de a továbbiakban, mivel minden hónapban szervezünk könyvbemutatókat, ezekről további bejegyzések szólnak majd. Bejegyzések készülnek majd pl. a könyvbemutatók sikerességéről, a könyvtár által adományozott könyvekről stb. A könyvbemutatók esetében a bejegyzésekben a mű szerzőjének életrajzára, munkásságára mutató link mögött hasznos háttér-információt talál az olvasó. 
Előállított elsődleges információk nagyobb százalékban találhatóak bejegyzéseimben, hiszen az eseményekről készült plakátokon szereplő tudnivalók alapvetően az általunk megosztott információt tartalmazzák, a birtokolt elsődleges információk - pl. a könyvbemutatók szerzőire, és az általuk készített produktumokra mutatnak.
Másodlagos információként lesznek jelen a bejegyzésben a szakkönyvekről, szépirodalmi művekről, hadtudományi és egyéb szakfolyóiratokról készülő bejegyzések, a megfelelő címkével ellátva, típus alapján különválasztva. Ezen bejegyzések nagyobb arányban mutatnak majd a "téma előállítóira", birtoklóira vonatkozó információkra.
A bejegyzésben szereplő szakfolyóirat-ajánlások és könyvajánlók nagyobb arányban tartalmaznak majd más területekkel összefüggő témákat, amennyiben azt a célközönség megkívánja. Mivel könyvtárunk nemcsak a hadtudomány és hadtörténelem, egyetemes történelem témakörében gyűjti a dokumentumokat, egyéb szakterülethez kapcsolódó szakirodalmi ajánlót is készítek. Pl. pedagógia, pszichológia, vallás, vallástörténet témákban is. 
Amennyiben azt a bejegyzésben megvilágított ismeretanyag lehetővé teszi, szükségesnek tartom háttéranyag kapcsolását a bejegyzéshez internetes link formájában, ennek arányát viszont a megosztásra szánt téma határozza meg.
Az egyes bejegyzések akár gondolatébresztőek is lehetnek. Az ajánlott olvasmányok szakkönyvek által generált vitáknak, véleménycserének mindenképpen helye van. Elképzelhető ez a közösségi portálon, ahol majd megosztásra kerülnek a bejegyzések, de mindenképpen moderált formában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése