keresés

2017. május 10., szerda

A süteménysütés története - tapasztalatok összegzése

Blogom ötletét kedvelt szabadidős tevékenységem, a sütemények készítése adta. A receptek tanulmányozásán és esetleges átalakításán kívül azonban nem sok tudtam erről a területről, így gondoltam, ha ez irányú kutatásaim eredményeit blog formában összesítem az talán másoknak is hasznos ötletekkel vagy érdekességekkel fog szolgálni. A kutatást az ókori édességek, desszertek felkutatásával, valamint azok elkészítési lehetőségeivel kezdtem. Elsősorban internetes forrásokra támaszkodtam, de kaptam segítséget egykori történelem tanáraimtól interneten is elérhető ókori szakácskönyvek és egyéb, versekben megjelenő édességekre utaló szöveg eléréséhez is. Ezek felhasználásával mutattam be néhány ókori (vagy csak ihletésű) édesség receptet. Ezek angol nyelven elérhetőek az interneten. Hiteles forrásokra támaszkodtam, hiszen ezek az eredeti könyvet is megjelölték, melyből az adott recept származott. Némely esetben, mely a későbbiekben fordult elő, eredeti szöveggel is megjelenítették a receptet, a ma használt angol mellett, illetve volt példa arra is, hogy közölték az eredeti, illetve a kissé mai ízlésre és alapanyagokra adaptált receptváltozatot is.

Következő vizsgálódási területem a középkor és annak sütemény és édesség világa volt. Egy rövid konyhatörténeti bemutató után, foglalkoztam az akkor elérhető alapanyagokkal és technikákkal is. Az előzőekhez hasonlóan elsősorban internetes forrásokra támaszkodtam. Az angol nyelvű anyagok fordítása nagyobb gondot nem okozott, ahogyan a mértékegységek sem, hiszen sok esetben a csésze volt a mérték. A középkori receptek között bemutatásra került a mézeskalács kezdetleges formája is, mely sütést nem igényel. Míg az ókorban gyakran forralással, vagy egyszerűen az alapanyagok összekeverésével készítették el desszertjeiket, addig a középkorban már megjelentek a sütéssel készített, kekszszerű desszertek is. Az általában bemutatott receptek többnyire egyszerűnek mondhatóak, ám ennek az az előnye, hogy mindenki kiélheti benne kreativitását és saját ízlése szerint alakíthatja őket.

Blogom további részében meghatározott századok süteményreceptjei között válogatva mutattam be néhányat. A 15. és 16. századból már olyan receptek kerültek bemutatásra, melyek sokkal inkább közelebb állnak a mai ízléshez és amelyek előfordulnak a hétköznapi étkezéseink során is. Ilyen volt például a hó elnevezésű édesség is, melynek mai továbbfejlesztett változata a kenyérfelfújt, illetve a máglyarakás. Ebből is látható, hogy egy édesség hogyan fejlődik és alakul a bővül alapanyagkészlet, illetve technikai fejlettség segítségével. Az alma párna elnevezésű desszert pedig nagyon hasonlít, egy mai gyorsétteremlánc kínálatában megtalálható édességre. A borban főtt cseresznye pedig számomra egy ínyenc és különleges forralt borral azonosítható. 

Jelenlegi utolsó bejegyzésem a 19. és 20. század süteményeit vizsgálta. Bemutatásra került egy gyümölcstorta és egy különleges torta is. A gyümölcstorta sok tekintetben hasonlít a mai, Karácsony idején készített gyümölcskenyérhez. Az ehhez szükséges alapanyagok ma sokkal könnyebben beszerezhetőek, mint akkoriban, így még ez akkor egy különleges és csak ünnepi alkalomra készített édesség volt, addig ma már akár a mindennapok része tud lenni. A rejtélyes torta azért különleges, mert az elkészítéséhez paradicsom készítmény felhasználása is szükséges. Ma már ez sem újdonság, hiszen ma sokféle gyümölcsből és zöldségből készíthető valami finomság, de ez akkoriban még különlegességnek számított.

Blogom áttekintésekor látható, hogy elsősorban a receptek bemutatása dominál. Úgy vélem, hogy sok helyzetben érdemes és kell is vizsgálni a múltat és táplálkozni belőle, hiszen ismeretével a mai világban sok újdonság és egyedi édesség hozható létre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése