keresés

2017. május 17., szerda

esport – összefoglalás

Az alábbi írásban, az utóbbi években, esport témában létrehozott bejegyzéseim fontosabb, érdekesebb vagy egyszerűen csak említésre méltónak tartott részeit foglalom össze. Fontos megjegyeznem, hogy mindez teljesen szubjektív és csak a saját gondolataimat és meglátásaimat írtam le, semmiképpen sem szeretném magam a téma szakértőjének feltüntetni.

Sport vs esport

Az esport az elmúlt években növekvő népszerűségre tett és tesz szert folyamatosan az emberek körében. Érdekes kérdés azonban, mely megannyi vitára szolgáltat indokot, hogy attól, hogy sportnak nevezik, tekinthető-e annak. Nem akarok ennek a problémának a boncolgatásával sok időt tölteni, úgy gondolom azonban, mindenképpen érdemes ezzel indítani, hogy megérthessük miből is áll a jelenség. A klasszikus értelemben vett sportolóról az a kép alakult ki bennünk, hogy naponta edz, esténként pedig áttizadva és kitikkadva zuhan az ágyba. A versenyeken körömszakadtáig küzd, és a tüdejét is kiköpi, hogy ő nyerjen. Természetesen ellenpéldaként mindig az unalomig ismert „de hát a sakk…” érvet hallhatjuk, viszont hanyagoljuk most a sakkot egy kicsit. Van ugyanis számtalan más olyan sport, aminek űzéséhez nincs szükség az emberi test korlátainak feszegetésére. A teljesség igénye nélkül: a darts, snooker, lovaglás, íjászat, lövészet csak néhány ezek közül, ami egy másodperc alatt átfutott az agyamon, ráadásul több olimpiai sportág is. A snookerben például, a meccsek akár felénél, konkrétan az ellenfelet kell nézni, amíg a játékosnak nincs más dolga, csak néha kortyolni egyet a poharából. Az íjász és lövész sportoknál pedig kifejezetten a minél mozdulatlanabbul állás a nyerő taktika. A dartsrólpedig annyi, hogy elég megnézni a játékosokat. (Itt kell hozzátennem, hogy a darts a 3. kedvenc sportom és még véletlenül sem szeretném degradálni, mindössze az esporttal való összevetéshez hoztam fel példának.) Az viszont külön érdekes, hogy az edzésre, pont ezek miatt sokkal több lehetőség van. Nem ritka, hogy egy-egy esportoló napi 8-10 órát edz, elemzi az ellenfél játékát, meditál. Ennek fényében kijelenthető, hogy a profi esportoló többet foglalkozik saját sportágával, mint a profi atléta, akinek természetesen fizikailag képtelenség napi 10 órát megfeszítetten edzenie.
Ennyit a sport fizikai részéről, vizsgáljuk meg a konkrét versenyeket és azok szervezését. Itt szinte nincs különbség az esport és bármilyen más sport között, legyen az akár egyéni, akár csapatsport. Hétvégente meccseket rendeznek, melyekre nevezni lehet, selejtezőket kell játszani, hogy valaki indulhasson. Vannak olyan játékok, melyeket egyénileg kell játszani és vannak, melyeket csapatban. A csapatoknak van mezük, történnek köztük átigazolások, és edzővel is rendelkeznek. A versenyeket lehet követni a képernyőn vagy sokszor a helyszínen, ahol belépőt kell fizetni. Megvannak a szponzorok és a vonatkozó médiafelületek, a téma saját nyomtatott és online sajtója is. A meccseket kommentátorok közvetítik, újságírók figyelik és „casterek” streamelik. Utóbbiakról később kicsit részletesebben is írok.

Kialakulás

Az eSportot 2013-ban fogadták el hivatalosan sportnak és ettől az évtől kezdett el ráirányulni minden addiginál nagyobb figyelem. Ekkor kapott először egy játékos olyan vízumot, amit addig kizárólag a nemzetközileg elismert atléták kaphattak meg. Azonban 2013-ig hosszú utat járt be a számítógépes játékok formájában történő versenyzés. Természetesen a hosszúságot „videojáték-években” kell érteni, hiszen a legkorábbi, nagy jóindulattal videojátéknak nevezett torpedó-szerűség is csak 1947-ben készült el.
Ennek megjelenése után 25 évet kellett várni az első, ténylegesen versenynek nevezhető eseményig. 1972-ben rendezték meg a Spacewar játékhoz létrehozott bajnokságot, melyet internet hiányában még egy helyiségben összegyűlve játszottak a versenyzők. A nyeremény már akkor is hatalmas volt, egy éves előfizetést lehetett szerezni a Rolling Stones koncertjeire.
A hetvenes és nyolcvanas években nagyot nőtt ezeknek a versenyeknek a népszerűsége és elkezdtek cikkezni a témáról olyan neves folyóiratokban, mint a Life vagy a Time. Beszámolókat írtak a megrendezett versenyekről, meghirdették a következőt és magukról a játékosokról is születtek írások.
Míg az eSport az előző évtizedekben leginkább az Egyesült Államokra koncentrálódott, a kilencvenes években mindez megváltozott. Az internethez való könnyű hozzáférés új lehetőségeket teremtett, innentől ugyanis bárki nevezhetett a versenyekre a világ bármely pontjáról. Ebben az időszakban alapították a Cyberathlete Professional League (CPL) elnevezésű szervezetet, ami arról lett híres, hogy először indított külön bajnokságokat videojátékokra tervezve. A CPL programjaiban kezdődött az ikonikus Counter Strike (CS), Quake és Warcraft III játékok hódító útja. Ezek a játékok hosszú évekig állandó szereplői voltak az eSport bajnokságoknak. Habár a Quake már kikopott a versenynaptárakból, a CS töretlen, a Warcraft III pedig kevesebb lendülettel, de még mindig folyamatos szereplői az online bajnokságoknak.
Az online versenyipar a kétezres években indult csak be igazán, amikor a CPL-hez hasonlóan több olyan szervezet is megkezdte tevékenységét, melyek különböző játékoknak kezdtek bajnokságokat rendezni. Három emelkedik ki közülük látványosan: a World Cyber Games, az Intel Extreme Masters és a Major League Gaming. Az első 2014-ben ugyan megszűnt, viszont ez a három szervezet az, amelyek elképesztően sok játék elképesztően sok bajnokságát és világkupáját rendezték/rendezik meg minden évben.

Streamelés

Jelenleg a megrendezésre kerülő versenyeket szinte kivétel nélkül közvetítik streamen a nagyközönség számára. Habár korábban próbálkoztak azzal, hogy televízión adják a meccseket, az internetes közvetítések nagyon hamar átvették a vezető szerepet. Ugyan Dél-Koreában még mindig van olyan csatorna, amelyik a nap 24 órájában, élő közvetítést nyújt a nézők számára, a televízió nem igazán tudja felvenni a versenyt az internettel. Ilyen tevékenységre szakosodott például a twitch.tv nevű honlap, ahol megszámlálhatatlan különböző közvetítést lehet élőben követni vagy utólag, felvételről megnézni. Érdekesség, hogy már nem csak azok élnek meg az esportból, akik hivatásosan űzik, hanem azok is, akik úgymond amatőr szinten játszanak, és arról szolgáltatnak élő adást.
Itt utalnék vissza az első részben említett úgynevezett casterekre, akik tulajdonképpen maguk is kommentátorok, csak épp nem hivatalosan. Ők élőben követik és közvetítik az adott versenyt, kiegészítve saját gondolataikkal és meglátásaikkal is akár. Caster bárki lehet, akinek ehhez van kedve, például rengeteg korábbi esportoló is belekezd ebbe a tevékenységbe; hasonló ahhoz, amikor egy-egy labdarúgó meccs kommentátor mellett alkalmaz egy szakértőt – korábbi játékos – is, aki azokra a dolgokra is ki tud térni és megmagyarázni, amin mondjuk egy kommentátor figyelme átsiklik. Mindebből következik, hogy nagyon sok caster lelhető fel, ami véleményem szerin ez egy kuriózum, hiszen míg egy-egy átlagos sporteseményt ad két-három-négy csatorna, addig egy esport meccsnél ezek többszöröséből választhatjuk ki, melyiket szeretnénk figyelemmel kísérni attól függően, hogy melyik caster áll hozzánk a legközelebb.
A twitch.t-re ugyan nem csak játékokról kerülnek fel tartalmak, viszont fokozatosan ez lett az esport közvetítések központja. Különlegessége még, hogy azok, akiknek rendszeres nézői vannak – streamelők és casterek például – az oldal szerződést nyújt és onnantól kezdve minden néző után jutalékot kapnak.
Azok, akik nem élőben szeretnék nézni a versenyeket, természetesen megtekinthetik utólag is. 

Fogadóirodák, livescore oldalak

Valószínűleg az egyre nagyobb figyelemnek köszönhetően, az esport beférkőzött olyan helyekre is, ami kizárólagosan a sportoknak vagy a sportok miatt jött létre.
Egyik ilyen a sportfogadásban való megjelenése. A kisebb-nagyobb tornák már olyan események, amik iránt több millióan érdeklődnek. Ezt nem hagyhatták figyelmen kívül a sportfogadási oldalak sem, hiszen ez még kiaknázatlan terület, amivel nagyon sok pénzt lehet keresni. (Ilyen szempontból nem csoda, ha ezeknek az oldalaknak az üzemeltetői teljes mellszélességgel kiállnak amellett, hogy az esport bizony hivatalosan is sportnak számít.)
A másik típus az online élő eredményeket szállító oldalak, ahol azok követhetik a sporteseményeket, akik saját országukból nem férnek hozzá semmilyen élő közvetítéshez. A labdarúgó meccseken már percről percre érkezik az összefoglaló leírás a történtekről, a teniszmérkőzéseket is pontról-pontra lehet követni. Ilyen részletes közvetítést még nem kínálnak ugyan – talán nem is lehetséges – viszont a végeredményeket ezeken az oldalakon gyorsan és egyszerűen meg lehet nézni.

Az eSport az internetnek köszönhetően jött létre és annak elérésével lehet csak űzni. Természetes tehát, hogy az interneten lehet a témában a legszerteágazóbban (sőt, szinte kizárólag) tájékozódni. A megszámlálhatatlan fórum, blog és honlap, ami a különböző játékokhoz kapcsolódóan jött létre, rengeteg teret biztosít a témában érdeklődőknek és a véleményüket megosztani, megvitatni kívánók számára. A különböző játékokról és azokon belül választható játékmódokról, pályákról, kasztokról, karakterekről szinte kivétel nélkül találhatók fórumok és wiki alapú oldalak, melyeken a legaprólékosabban lehet mindezeket megismerni és kibeszélni. A fórumokon és blogokon a felhasználók konkrét tapasztalatait és véleményét is meg lehet ismerni. Bizonyított az is, hogy a fejlesztők olvassák ezeket a tartalmakat és sokszor az itt látott vélemények alapján módosítják az elkövetkezőkben a játékokat és versenyeket.

Bárok

Az esport töretlenül növekedő népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a világon sorra nyílnak meg azok a vendéglátóipari egységek (bárok, kocsmák), melyeknek ez a fő profilja. Szolgáltatásaik az esport témája köré specializálódtak, első és legfőbb célközönségük pedig maguk az esportolók és az az iránt érdeklődők. Ezeken a helyeken nem a hagyományos értelemben vett kocsmai programokat lehet űzni – nincsen például billiárdra, dartsra lehetőség –, hanem minden olyan tevékenységet, mely az esporttal, vagy éppen csak magával a játékkal kapcsolatos.  

További kitekintések

Ennyit gondoltam leírni az esportról, mint jelenségről, mindenképpen hozzá kell tennem, hogy ez tényleg csak a jéghegy csúcs, az elképesztő fizetésekről, nyereményekről, prize poolokról, a szinte exponenciálisan növekvő nézőszámok még nem is kerültek szóba. Ilyen témákról külön-külön is komplett posztokat lehet írni, és aki csak egy kicsit is érdeklődik az esport iránt, annak ajánlom, hogy nézzen utána ezeknek a témáknak, mert garantálom a megdöbbenést a számokat látva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése